Kiemelt nyugdíj helyett temetkezési segély

Felháborodással fogadták a bírák az Igazságügyi Minisztérium bírói életpályamodellre vonatkozó javaslatát. A koncepció szerint kiemelt nyugdíjat továbra sem kapnának a nyugállományba vonuló bírák, ellenben temetkezési segélyt igen.

Szakács Árpád
2003. 08. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen eltér az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) ajánlásától az igazságügyi tárca bírói életpályamodellre vonatkozó koncepciója. A tárca javaslatát szerdán kapták kézhez a megyei bíróságok, és azt augusztus 18-ig tudják véleményezni. A tervezet szerint jövőre csak az inflációval azonos bérnövekedésre számíthatnának a bírák. A bíróságok költségvetésének hatvanszázalékos növekedése pedig várhatóan csak 2006-ra valósulna meg.
A koncepcióban az is szerepel, hogy a bírák halála esetén családtagjaik temetkezési segélyben részesülnének, ugyanakkor a javaslatban nem szerepel a kiemelt nyugdíj, vagyis az összeférhetetlenségi pótlék bevezetése.
*
Ezt a nyugdíjas bírók helyzetének javításáért szerette volna elfogadtatni az OIT, ugyanis a bírák a törvény értelmében oktatási és tudományos munkán kívül semmilyen más jövedelemszerző tevékenységet nem folytathatnak. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) javaslatát felháborodottan fogadták a bírák. A Vas, Veszprém és Somogy megyei bíróságok elnökei közös találkozón fogalmazták meg ellenvéleményüket a tervezettel kapcsolatban. Szerintük a bírói javadalmazás uniós felzárkóztatása céljából az inflációt meghaladó béremelés szükséges.
Úgy tudjuk, az elnökök szerdai találkozójukon összegezték véleményüket: az IM olyan életpályamodellt akar bevezetni, amely figyelmen kívül hagyja a nyugdíjas bírók helyzetét – mindez elfogadhatatlan az érintetteknek. Nem temetkezési segélyt akarnak, hanem nyugdíjaskorukra olyan jövedelmet, amely mellett nem kell megélhetési gondokkal küszködniük.
Jelenleg a bírák nyugdíja hajdani fizetésük harminc százalékát teszi ki, ami 75 ezer forint körüli összeget jelent. Az elnökök azt sem értik, hogy a tárca miért az ítélkezési szünet alatt, a szabadságolások idején adta véleményezésre a bíróságok legfontosabb egzisztenciális kérdéséről szóló tervezetet.
A bírói ellenállás ismét kényelmetlenül érintheti a szaktárcát, augusztus 24-én ugyanis újra Magyarországra érkezik a Nemzetközi Bírói Egyesület küldöttsége, amely épp a magyar bíróságok helyzetét vizsgálja majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.