KÖNYVESHÁZ

–
2003. 08. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túrkevétől Óceániáig
Könyvsiker a Nemzet Kiadó kötete
Haklik Norbert

Túrkevén ma avatják fel a világhírű magyar biológus, Balogh János emléktábláját, s ezentúl a város egyik utcája is a kiváló tudós nevét viseli. Balogh János „életmondását” Túrkevétől Óceániáig címmel jelentette meg lapunk kiadója. Két szerkesztőjének egyikével, Dippold Pállal igyekeztünk megfejteni a kötet nagy népszerűségének titkát.
Már a könyv keletkezése is sajátos történet, ugyanis Balogh János magnószalagra mondta élettörténetét, és meghagyta fiának, hogy halála után „csak értő kezekbe” kerülhetnek a felvételek. Így jutottak el a szalagok a professzorral jó barátságot ápoló Dippold Pálhoz és Fábián Gyulához, akik közösen szerkesztették kötetbe a visszaemlékezést. Mint Dippold mondja, a szerkesztés egyszerre volt nehéz és könnyű feladat. Nehéz, mivel a szerkesztőpáros mindkét tagja szépíró, ezért nagy alázattal kellett viszonyulniuk a nyersanyaghoz, nehogy túlontúl „belevigyék” saját írói személyiségüket a műbe, bár ez – a Balogh János iránt érzett tiszteletük és szeretetük miatt – végül nem jelentett gondot. A feladat könnyűsége pedig abban rejlett, hogy a professzor teljes természetességgel mesélt, mint Dippold mondja, azzal a jó értelemben vett fölénnyel, amelynek másik neve: bölcsesség. A kötet szerkesztője azt is megvallja, hogy nemigen kellett sokat változtatniuk a magnetofonszalagra rögzített szövegen, ugyanis rádöbbentek, hogy az időrendet elbeszélésében rendre megbontó Balogh János látszólagos csapongásai is céltudatosak voltak. Dippold szavaival élve a professzor „anélkül csinált irodalmat, hogy irodalmat akart volna csinálni”.
Ilyen munkamódszerrel vált könyvvé a Túrkevétől Óceániáig című kötet anyaga, amely nem csupán hiteles krónika arról, miként válhatott egy alföldi árva gyerek az isteni gondviselés és a tehetség révén szakterületének nagy tekintélyű tudósává, de egyúttal hallatlanul izgalmas történelemkönyv is. Tudniillik Balogh János elbeszéléséből nemcsak a század eleji parasztpolgári családok világát ismerhetjük meg, hanem a két világháború közötti életről, a fasori evangélikus gimnázium és a Horthy-kollégium mindennapjairól, a második világháborúról és a Rákosi-korszakról is képet alkothat az olvasó, ráadásul a tudós professzor korábban nemigen hallott történetekkel színesíti a magyar félmúltra vonatkozó ismereteinket. Teszi mindezt páratlan könnyedséggel és humorral, valamint azzal az igazságszeretettel és a nemzet ügye iránt érzett felelősséggel, amely közéleti megnyilatkozásaira mindig jellemző volt. Ugyanis – mint Dippold Pál fogalmaz – Balogh János számára sohasem volt kérdés a hazaszeretet. A lényéből fakadt, hogy akkor is magyar volt, amikor az a legkevésbé sem bizonyult kényelmesnek. Mint a szerkesztő mondja, ez a magyarázata annak is, hogy – bár számos nyugati egyetemen kínáltak neki professzori állást – Balogh János sok tudóstársával ellentétben nem választotta az emigrációt. Számára minden kísértés ellenére egyértelmű volt, hogy Magyarországon a helye.
Az olvasó nem csupán e példaértékű magatartásról alkothat képet a kötetből, de azt is megtudhatja, hogy Balogh János – aki korszakalkotó felfedezésekkel járult hozzá a talajbiológia fejlődéséhez, és a világ legnagyobb atkagyűjteményével gazdagította hazánkat – miként tárta közérthetően a közönség elé tudományos eredményeit ismeretterjesztő előadások során vagy éppen a rádió mikrofonja, a tévékamera előtt ülve. Ám a Túrkevétől Óceániáig mindenekelőtt egy nagy tudós életének és a XX. század Magyarországának története. S hogy miért fogyott el immár a könyv sokadik utánnyomása is? Mint Dippold mondja, azért, mert jó, és azért jó, mert hiteles mű – s ezt a hitelességet nem más, mint Balogh János szavatolja egész életútjával.

Az életénekes
Füst Milán, az elbeszélő
Ferch

A múltból felmerülő emlékfoszlányokban, álmokban, szürrealista képsorokban, „a gyermeki képzeletvilággal is rokonságot mutató kísérteties képzelgésekben, játékokban, hallucinációkban” megjelenő emberi drámák adják Füst Milán elbeszéléseinek szövetét. Szinte mindegyik a kiegyensúlyozott kapcsolatok, a boldogság lehetetlenségét sugallja. Többségük borzongató világba visz, ahol a mindennapi élet legapróbb mozzanatai is különös fényt kapnak, vagy sejtelmes ködbe burkolóznak. Különös emberek, különös művészsorsok, egész életen át kísértő nagy szerelmek története pereg előttünk a Fekete Sas Kiadó által összegyűjtött elbeszélések és a függelékben közölt filmnovellák sorában – filmszerűen.
Az ifjúkori zsengék közül egy írás került be a második kötetbe – Az életénekes című –, a siker reményében az ördöggel lepaktáló művészember története. Olyan személyiségé, amely „a későbbi írót és léthelyzetét is mindvégig meghatározta”. „Életem összes műveinek kiadója felszólított, hogy minden novellámat gyűjtsem össze, s ekkor nagy meglepetés ért engem. Hogy én túlontúl szigorú voltam saját magammal fiatal koromban, ezt mindig tudtam. De hogy ennyire? Feleségem felkutatta iratszekrényemet, s abban hat olyan novellát találtunk, amelyen ugyanez a jelzés állt: Szemét. Halálom esetén elégetendő! – S mely most, annyi évtized elmúltával remekűl tetszett nekem. Fel is vettem a gyűjteménybe” – idézi Füst Milánt összegyűjtött elbeszéléseinek utószavában Petrányi Ilona irodalomtörténész, aki a most megjelent két kötetet sajtó alá rendezte. Füst Milán arról az elbeszélésgyűjteményről beszél, amely Öröktüzek címmel még a Magvető gondozásában jelent meg 1961-ben. Ezt a gyűjteményt teszi közzé újra (minimális változtatással) a Fekete Sas Kiadó az első kötetben, változatlan címmel. A másodikban az író hagyatékában fennmaradt, olykor kiadásra sem szánt szövegeket ismerhetjük meg, valamint a Nyugat-novellák között megjelent minden olyan írást, melyeket könyvben még nem olvashattunk. A Fekete Sas Kiadó hatalmas erőfeszítéssel sorra teszi le asztalunkra Füst Milán életművének kincseit; mindkét kötetben tiszteletben tartja az író egyéni helyesírását, amely az irodalomtörténészek szerint „nemcsak hóbort és modor”, hanem funckiója van a művek előadásmódjában és jelentésében.
(Füst Milán Összegyűjtött elbeszélései, I–II. köt. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 3960 forint)

Drótszamáron
Útikalauzok a Fertő tótól a Dél-Dunántúlig
Rumy Dániel

Nem tömörülnek külön kasztba, bandákba, nincs hangzatos életfilozófiájuk. Mégis a megszállottak fajtájához tartoznak. Ők az országutak lassú nomádjai, bohócai, mindenekelőtt biztos vesztesei, akik könynyedén otthagyják a fogukat a legkisebb figyelmetlenség miatt. Létük a száguldozóknak merő bosszúság, szemléletmódjuk pökhendien korszerűtlen, mert szeretik saját bőrükön érezni, átélni a leküzdött távolságot. Bringások.
Bár hazánkban is mind gyakrabban hallatják hangjukat, s a fővárosi potentátok sem késlekednek európaiságukat a bicikliutak hosszával mérni – a kerékpárkultúra nálunk még nem vert igazán gyökeret. Finoman szólva. Közlekedésünk minden balkánisága lecsapódik a bicikliseken: a teherautók lesöprik őket az utakról, a taxisok és „úrvezetők” speciális útvonalaikon terpeszkednek, vagy sportot űznek abból, hogy melyikük tud halálos frászt hozni egy-egy gyanútlanabb drótszamarasra.

Már csak ezért is jelentős a Frigoria Kiadó vállalkozása: útikalauzt készíteni Magyarország nagyobb tájegységeiről, többek között az Őrségről, a Balatonról, a Fertő tóról vagy a Dél-dunántúli-dombságról kifejezetten kerékpárosok számára. Méghozzá jól használható, áttekinthető, adatgazdag kiadványt, mely nem tör különleges babérokra, de elkerüli az útikönyvkészítés legtöbb csapdáját is. Itt nincs szubjektív mellébeszélés, hangulatfestő sztorizás vagy akadémiai értekezés a régiségekről. Kellő az arány: a művelődéstörténet, a hazai építészet és néprajz iránt érdeklődő biciklis ugyanolyan haszonnal forgathatja ezeket a köteteket, mint azok, akik kifejezetten túrázáshoz, országjáráshoz, sportoláshoz igényelnek gyakorlati tanácsokat, információkat szállásokról, szervizekről, szebb útvonalakról. Rövid, de tartalmas áttekintést kapunk az adott térség földrajzi, történelmi adottságairól, az utunkba eső legfontosabb nevezetességekről; a tájékozódást pedig praktikus térképek segítik. Hasonlóan kézhez álló a kiadó Tájról tájra című sorozata, mely ugyancsak meglepő bőségben tartalmazza a kulturális és gyakorlati adatokat, már nem csupán biciklistáknak.

A magyar útikönyv-irodalom ma még jószerével azon a szinten van, amelyen közlekedési műveltségünk. Ezért van olyan nagy jelentősége, valóságos pedagógiai fegyverténye egy-egy jobban sikerült darabnak. Hátha egyszer…
(Kerékpárral a Fertő tó körül. Dél-dunántúli kerékpártúrák. Dunakanyar és környéke. Frigoria Kiadó, Budapest, 2003. Ármegjelölés nélkül)

A Lukács és az ifjúság kútja
Áradó és csordogáló történetek a fürdőkről
Major Anita

Kinek ne lenne vízzel kapcsolatos élménye: szabadságérzés, gyönyör, iszony, halálközeliség vagy épp csak egy jóleső tisztálkodás emléke? Ezért számíthat(na) sikerre az Alibi-sorozat legújabb, Fürdő című kötete. Nagy várakozással nyitjuk ki – keressük a már megélteket, és várjuk a víz számunkra még ismeretlen adományait –, ám ambivalens érzésekkel zárjuk a könyvet. A meglehetősen heterogén (és gazdag) válogatásban szerkesztői koncepcióra nem lelünk: hat fejezetre tagolódik a könyv, de sem tematikai, műfaji, hangulati, sem színvonalbeli összetartást nem tapasztalunk az egyes fejezetekben. A szerzők bemutatkozása és a szövegekből kiragadott beharangozó részletek pedig inkább hatásvadásznak, mint szellemesnek tetszenek.
Csordogálnak hát a történetek, egy-egy felkért szerző szinte megizzad, hogy valami vizes élményt kifacsarjon magából, mások (Gálvölgyi János, John Lukács például) nem zavartatják magukat: odalötytyintenek pár sort, érje be ezzel a tisztelt olvasó. Farkasházy hű önmagához: dicsekszik, kompenzál, untat. Eminens tanuló beszámol. „Mint egy Villon-ballada vagy egy Szörényi–Bródy dal, még inkább egy leltár felsorolása, olyan lett ez a dolgozat, de hát mennyiségre, nem csak minőségre dolgozom” – szánná önironikus megjegyzésnek Budai Katalin, de sajnos van némi igazsága a könyv egészét illetően (is). Főként gyenge eresztés a többnyire modoros versöszszeállítás (Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos).
Mielőtt azonban kedvüket szegném morgolódásommal, sietve megjegyzem: az Andrassew Ivántól Jónás Tamáson át Zoltán Gáborig ívelő – meglepő összeállítású – gárda több pozitív, mint negatív élményt ad. Egerszegi Krisztinának volna mit mesélnie, a szerény élsportoló mégis anyaságát emeli ki a vele készült interjúban: „Ha vízre gondolok, a fürdetés jut eszembe.” Juhász Katalin tanulmánya a paraszti tisztálkodásról vagy Urbach Katalin ikonográfiai értekezése az ifjúság kútjáról érdekes, pontos munka. Malonyai Péter, Németh Gábor gyógyfürdőélményei hitelesek: török kor idéződik, száll a gőz, dögönyöznek a masszőrök. Bögözi Kádár János patinás nyelvezete tetszetős. Polcz Alaine, Nagy József története meghatóan őszinte. A szépirodalmi írások közül némelyik katarzist okoz: Háy János szocialista Balaton-fílinget idéző munkája vagy Forgács Zsuzsa Sterogenolos gyönyör című pikáns novellája. A fekete-fehér képanyag pedig szemet gyönyörködtető.
(Fürdő. Alibi Kiadó Kft., Budapest, 2003. Ára: 2900 forint)

A Fókusz Könyváruház sikerlistája
Ismeretterjesztő

1. Orbán Viktor: A történelem főutcáján – Magyar Egyetemi Kiadó 5850 Ft
2. Redfield, James: A mennyei prófécia – Magyar Könyvklub 1650 Ft
3. Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem – Art Noveau 2499 Ft
4. Horváth Ilona: Szakácskönyv, 8. – Vince Kiadó 1295 Ft
5. Todd, Emmanuel: A birodalom után – All Print 2207 Ft
6. A járművezetői vizsga tankönyve – Transport Média 1590 Ft
7. Riefenstahl, Leni: Emlékeim, 1902–1945 – Nagyvilág Kiadó 3600 Ft
8. Poós Zoltán: Szivárvány nagyáruház – Starnust Publishing 2990 Ft
9. Hamvas Béla: A bor filozófiája – Editio M 2200 Ft

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.