Félreérthetetlen politikai jellege és negatív célzatossága miatt Lamperth Mónika visszautasítja Répássy Róbert fideszes képviselő hozzá intézett kérdéseit a K&H brókercége ügyében. A belügyminiszternek két hétre volt szüksége ahhoz, hogy megfogalmazza válaszát, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy politikustársa férjének ügyvédi tevékenységét eszközként használva negatív kampányt kíván ellene folytatni.
Jegesy András ügyvéd korábban az Újpesti rakpart 1.-ben, a Pannonplast-ügyben érintett Britton Kft.-től bérelt irodát – ismerte el a politikus. Ugyanitt lakott egyébként Kulcsár Attila is. Lamperth Mónika megemlítette, hogy protokolljellegű eseményeken, munkamegbeszéléseken találkozott a K&H bankcsoport képviselőjével, s ezt természetesnek tartja. Beszámoltunk róla, hogy mind a belügyminiszter, mind pedig férje szerepel Kulcsár legszűkebb, mintegy negyven főt számláló protokoll-listáján. – Rendkívül károsnak tartom, hogy a Fidesz képviselői a tényektől teljesen elrugaszkodva tesznek kísérletet arra, hogy a brókerbotrány ürügyén politikai kampányt folytassanak – közölte a miniszter. Répássy Róbert úgy reagált: politikai pályafutása során még senki sem utasította vissza kérdéseit. Az, hogy a belügyminisztert nem zavarja férje kapcsolata a K&H-ügy szereplőivel, emberileg érthető, az viszont aggályos, hogy Medgyessy Pétert sem – mondta a honatya.
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!