Iraki tüntetőkre nyitottak tüzet amerikai katonák, miután a tömegből előzőleg rájuk lőttek. A lövöldözésben egy iraki síita tüntető meghalt, négyen megsebesültek. Az incidensre Bagdad külvárosában egy távközlési toronynál került sor, ahol a lakosság amiatt tiltakozott, hogy egy amerikai helikopterből szándékosan letépték a torony tetején lévő mozlim lobogót. Danny Martin amerikai katonai szóvivő először azt közölte, hogy a Szádrvárosnak átkeresztelt korábbi Szaddámvárosban egy amerikai Black Hawk helikopter rotorja véletlenül tépte le a zászlót. Nem sokkal később a szóvivő bocsánatot kért az iraki síita klérustól, és ígéretet tett a felelősök megbüntetésére. „Mélységesen sajnáljuk a történteket” – hangsúlyozza Danny Martin levele, és leszögezi, hogy a Szádrvárosban történt incidens véletlen történt, és semmiképpen nem irányult a negyed síita lakossága ellen.
Az iraki ideiglenes kormányzó tanács tervet terjesztett a megszálló amerikai–brit koalíció elé Bagdad és a többi iraki nagyváros védelméről. Mint Muaffak ar-Rubai, a tanács tagja elmondta, a tervet John Abizaidnak, az amerikai középső parancsnokság vezetőjének nyújtották át. A terv értelmében a következő hónapokban fokozatosan átadják a biztonsági feladatokat a kormányzó tanácsnak. A testület hatvanötezer fős rendőrség és biztonsági erő kiképzését ajánlotta, ezzel párhuzamosan pedig nyolc polgári védelmi kontingens felállítását. Minden egység 850 főből állna. Javasolták továbbá három rendőr-akadémia létesítését Irak északi, középső, illetve déli részén. A kiképzéshez nyolcezer külföldi instruktort kértek.
A folyamatos áramkimaradások miatt felére csökkent a nyersolajkivitel Irak déli területein, és a villamos távvezetékek lopása azzal fenyeget, hogy az olajkivitel teljesen leáll – közölte tegnap az olajipari minisztérium egyik illetékese. „A déli területekről napi 500 ezer hordó az exportált mennyiség, ami most napi 200-300 ezerre esett.”
Ha nem történik változás, a kivitel teljesen leállhat. A déli olajmezőket érintő hírt azzal egy időben közölték, hogy északon a korábban robbantások miatt működésképtelenné vált csővezetéken ismét megindult az olajszállítás a törökországi olajkikötőbe.
Akár egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak évente a pedagógusok + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!