Nyereséges olajfeldolgozás – veszteséges gázüzletág. Ezzel az évek óta visszatérő sztereotípiával volt kénytelen kezdeni az első féléves gazdálkodás bemutatását Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója. Hozzátette: remélhetőleg az idei második negyedév volt az utolsó, amikor a tulajdonosoknak a gázüzletág veszteségével kellett szembesülni. A cégcsoport 692,8 milliárd forint árbevételt ért el, ami az előző év azonos időszakához képes húszszázalékos bővülést tartalmaz. A gáz emelkedő importára miatt, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamváltozásai következtében a második negyedév az elemzői előrejelzéseket meghaladó eredményromlást okozott. Mindezek együttesen magyarázzák, hogy a Mol nyeresége a hatodik hónap végére 12,3 milliárd forintra csökkent. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató becslése szerint 2003-ban összesen 15-20 milliárd forintra rúghat a Mol gázértékesítésen elszenvedett vesztesége.
A féléves mérlegben a gázüzletágon elszenvedett veszteség mellett a téli gázfogyasztás zavartalanságát biztosító készletezés is tetemes terhet jelent. A társaság a rendelkezésre álló hazai kapacitások mellé Ukrajnában bérelt tárolókat. További számviteli veszteséget jelent a tetemes devizahitel-állományra elszámolt árfolyamveszteség. A devizahitelek azonban az ötéves futamidő egészét tekintve előnyösebbek a Mol számára, mint ha ezt a pénzt a forintpiacon vette volna fel.
Az olajtársaság nyereségét pozitívan befolyásolta a Yukosszal alapított vegyesvállalat, amelyet egy szibériai olajmező hasznosítására hoztak létre. Az új vállalkozás áprilisban kezdte meg a kitermelést, és a hatodik hónap végéig 256 kilotonna kőolaj volt a Mol részesedése. Ez fele a hazai kitermelésnek, de a ZMB kapacitása a következő években folyamatosan növekedik majd.
Szintén javította a csoport profittermelő képességét a konszolidációs körbe bevont Slovnaft. Az alaptevékenységéhez nem tartozó részesedések értékesítése révén a félév során hatvannégymillió dollárnyi lekötött tőkét szabadított fel a társaság. A félév során – folytatva a regionális terjeszkedést – jogot szerzett a Mol a horvát INA olajtársaság egynegyede plusz egy részvény megvásárlására. Ez az ügylet várhatóan októberig lezárulhat. Ezt a törekvését folytatta a Mol, amikor a közelmúltban pályázott a Beopetrol 79,5 százalékos részvénycsomagjának megvételére. A félév során a Mol Romániában üzembe állította az ötvenedik töltőállomását.
Mosonyi György kérdésre elmondta, hogy az Adria és a Barátság kőolajvezetékek összekötése néhány hónapos késedelmet szenved, mert a horvát környezetvédelmi hivatal új hatástanulmányt készíttet, de a Mol bízik a beruházás megvalósulásában, amivel a társaság 5-6 millió tonnás szállítási pluszkapacitást aknázhat majd ki. A beruházás első fázisában a Mol számára nem jelent számottevő költségeket a projekt finanszírozása.
A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!