Súlyos kritikával illették az Európa Bizottság képviselői az unióhoz 2003 májusában benyújtott, a kormány által is jóváhagyott – 2002-től 2006-ig szóló – agrár- és vidékfejlesztési operatív programot (AVOP) – értesült lapunk. Egy, a birtokunkba került dokumentumból kiderült, hogy a bizottság képviselői szerint a program összeállításakor Magyarország nem vette figyelembe a vonatkozó közösségi jogszabályban rögzített elveket.
A hazai terv ugyanis szinte teljesen a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, általános feltételeinek javítására, ezen belül is a termelési célt szolgáló beruházások támogatására koncentrál, és a közösségi elvárásokkal ellentétben nem foglalkozik a vidéki térségek általános, a mezőgazdasági termelésen túlmutató fejlesztésével. Márpedig a vidékfejlesztésnek mint a KAP második pillérének célja a vidéki térségek revitalizálása, de a mezőgazdasághoz csak részben kapcsolódó intézkedésekkel. A bizottság szerint elfogadhatatlan, hogy e szempontot Magyarország nem veszi figyelembe.
Az aránytalanság olyan mértékű – derül ki a feljegyzésből –, hogy a bizottság ebben a formájában nem tudja támogatni a tervet. Annak érdekében, hogy a programot 2003 végére elfogadják, legkésőbb július végéig alapvető változtatásokat kellett eszközölni benne, olyan szerkezetet kialakítva, amely lehetőséget teremt a közösségi források általános vidékfejlesztési célokra történő felhasználására is, és amelyben kiegyensúlyozottan szerepel a két terület.
A bizottság tagjai elfogadhatatlannak tartották azt a megközelítésmódot is, amely szerint bizonyos intézkedéseket kizárólag hazai forrásokból kívánunk fedezni. Ez szerintük felveti annak a gyanúját, hogy a jogosultság elbírálását és a lebonyolítást nem teljesen a közösségi kritériumrendszer alapján kívánjuk végezni.
A bizottság képviselői a Nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) előzetesen átadott tervezetét jelentős mértékben továbbfejlesztendőnek ítélték. Annak érdekében, hogy a programok működtethetők legyenek, a kritériumrendszer sokkal részletesebb kidolgozására van szükség. Felhívták a figyelmet arra, hogy több program esetében a támogatás alapja a megfelelő termelési gyakorlat betartása. Kifogásolták, hogy a tervben nem határozták meg kultúránként a megfelelő termelési gyakorlat feltételrendszerét. Annak tartalmaznia kell agrotechnikai, például a növényvédelmi és a nitrátértékekre vonatkozó elemeket. Kompromisszumként elfogadhatónak tartják a szántóföldre, a legelőre, illetve az ültetvényekre meghatározott kritériumrendszert.
Az unió bírálta az agrár-környezetvédelmi program bizonyos részeit, és kifogásai voltak a mezőgazdasági területek erdősítésével kapcsolatban is. A július 23-án tartott rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Szanyi Tibor, a földművelésügyi tárca politikai államtitkára elmondta, a magyar kormány szeptember helyett már augusztus elején átadja az Európai Unió illetékeseinek a nemzeti vidékfejlesztési terv koncepcióját, amely hároméves időszakot ölel fel. Azután az uniónak hat hónapja van a magyar tervezet elfogadására – mondta az államtitkár.
Megjegyzendő, hogy ugyanezen a napon érkezett hazánkba az az uniós küldöttség, amellyel további egyeztetéseket folytatott az AVOP és az NVT kiegészítéséről.
***
Célok dzsungele.
A Nemzeti fejlesztési terv (NFT) célok dzsungele, amelyben nem rajzolódik ki az ország konkrét fejlesztési koncepciója – jelentette ki tegnap Mikes Éva, a Fidesz területfejlesztési munkacsoportjának vezetője. Emlékeztetett rá: az európai uniós csatlakozás után csak azok az országok értek el komoly eredményeket, amelyek gazdaságfejlesztésre, gazdaságot élénkítő célokra vették igénybe az uniós forrásokat. A Fidesz szerint a Nemzeti fejlesztési tervből hiányzik az otthonteremtés támogatása, a közúthálózat fejlesztésének terve és a környezetkímélő nagyvárosi közlekedésre való átállás elősegítése. A Medgyessy-kormánynak az elmúlt fél évben kellett összeállítania azt a Nemzeti fejlesztési tervet, amelyet a Fidesz az elmúlt években nem készített el – reagált Mikes Éva kijelentéseire Varjú László, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A politikus a távirati irodának elmondta: az NFT feladata, hogy az európai költségvetésből a Magyarország számára megszerezhető támogatáshoz bizonyítsuk, a mi fejlesztési terveink összhangban vannak az európai célokkal, és ilyen értelemben a támogatható kategóriába kerüljünk. (P. N. O.)
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!