Egyelőre nem jutott hozzá az esélyegyenlőségi miniszter ahhoz az 1,2 milliárd forinthoz, amelyből még idén megindítaná a köztársasági esélyegyenlőségi program egyes részeit, valamint a roma felzárkóztató programot. A Magyar Nemzet információja szerint a csúszás hátterében az áll, hogy az állami költségvetés idei tartalékainak terhére nem csak az esélyegyenlőségi miniszter, hanem más tárcák vezetője is különféle igényeket nyújtott be, ám a Medgyessy-kormánynak a legutóbbi kormányülésen sem sikerült döntenie a keret felhasználásról.
Lévai Katalin miniszter már az előző kormányüléskor várta az összeg odaítélését, amelynek egyharmadát a hivatal saját működésére fordítaná.
Lapzártánkig Lévai Katalint nem tudtuk elérni, így nem kommentálhatta a kormány döntésének újabb halasztását. Nem tudhattuk meg azt sem, hogy mennyi esélyt lát az általa vezetett szervezet jövőre vonatkozó, harmincmilliárd forintos igényének teljesülésére.
Az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter lapunknak adott interjújában korábban úgy nyilatkozott: „egy takarékos év közben is megtarthatók a prioritások. Ha kevés pénz van, megoldható, hogy több vagy ugyanannyi jusson azoknak, akik hátrányban vannak. Mivel az elosztás mindig politikai kérdés, azt remélem, hogy az elosztásban nem szenvedünk csorbát.”
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!