Röviden

Egy év is lehet a paksi helyreállítás Akár egy évet is igénybe vehet, amíg elkészülnek a paksi üzemzavar következményeinek felszámolását szolgáló műszaki tervek, azok túljutnak a szigorú engedélyezésen, s legyártják a szükséges berendezéseket, eszközöket, valamint a munkák résztvevői felkészülnek, begyakorolják a feladatokat – tudatta Aszódi Attila miniszteri biztos. A munkavégzés két–öt hónapos időtartamra becsülhető. A helyreállítás irányítását sem szabad átengedni, tanulni kell az áprilisi üzemzavarból – figyelmeztetett a biztos. (MTI) Tüntetés a globalizáció ellen A rendkívüli hőség ellenére több mint 150 ezren gyűltek össze és tüntettek a globalizáció ellen a hét végén a dél-franciaországi Larzacban, egy hónappal a Kereskedelmi Világszervezet szeptemberi cancúni csúcsértekezlete előtt. José Bové, az ismert francia parasztvezér követelte, hogy mivel a résztvevő 146 kormány az állampolgároknak kell feleljen, ezért Cancúnban ne írjon alá semmit. (MTI) Balogh János-nap Túrkevén Utcát neveztek el Balogh Jánosról, a 2002-ben elhunyt nemzetközi hírű, Kossuth- és Széchenyi-díjas ökológusról szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén, ahol a tudós gyermekéveit, majd középiskolásként a nyári szünidőket töltötte. Felavatták az ökológus kőtömbre elhelyezett emléktábláját is. (MTI)

MTI
2003. 08. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.