Röviden

MTI
2003. 08. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebtenyésztők vitája
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) érdekelt a magyarországi ebtenyésztés helyzetének rendezésében, amelynek kulcsa a törvényesség szigorú betartása – hangoztatta tegnap Akácz Béla miniszteri főtanácsadó. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) és a szaktárca évek óta vitában áll, mert az egyesület nem ismeri el a tárca jogosultságát a törzskönyvek vezetésének megtiltására. Nagy István, a MEOE elnöke ugyanakkor azt állítja, hogy a szervezet megfelel azoknak a törvényi feltételeknek, amelyek alapján Magyarországon egyesület tevékenykedhet. (MTI)
Bővülhet a hitelállomány
A magyarországi lakáshitel-állomány várhatóan ugrásszerűen tovább bővül a csatlakozást követően, részben azért, mert csökkennek a jelzálogalapú hitelek kamatai, illetve javul a lakosság jövedelmi helyzete. Harmati László, a Földhitel- és Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese szerint a korábban csatlakozó, de az EU fejletlenebb régiójához tartozó országok példája is ezt bizonyítja. Az Európai Unióban a lakáskölcsön-kamatok most is mintegy hat százalék alatt mozognak. (MTI)
Aszfaltút háromszázmillióért
Aszfaltburkolatot kapott a Jászkarajenő és Tiszakécske közötti 6700 méteres korábbi földút, amelyet tegnap adott át a Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht. A 300 millió forintból megvalósult útkorszerűsítést – közbeszerzési eljárást követően – a Vakond Kft. valósította meg. Pásztor Zoltán, a kht. szóvivője elmondta: a Pest megyei 2400 kilométeres úthálózat felújítására, fejlesztésére az idén egymilliárd forint jut. Pest megye útjaira az országos átlagnál kétszer nagyobb terhelés nehezedik a növekvő forgalom miatt, ám az úthálózatot – a szűkös anyagi lehetőségek miatt – 1999 óta nem bővítették. (MTI)
Kamarai kifogások
A Magyar Mérnöki Kamara azt javasolja, hogy az egységes műszaki ellenőri vizsgáztatás és nyilvántartás kerüljön vissza a kamarai hatáskörbe. A kamara elnöke ez ügyben levelet írt Lamperth Mónika belügyminiszternek, amelyben emlékeztet arra, hogy a mérnöki kamarai törvény korábban hatáskörükbe utalta az építési-műszaki ellenőrök minősítését, jogosultságuk elbírálását, az évenkénti országos névjegyzék frissítését. Ez lehetővé tette, hogy a műszaki ellenőri szakmában azonos követelményrendszer és felügyelet valósuljon meg. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.