Röviden

MTI
2003. 08. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rossz helyzetben a főváros
Mind Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, mind Katona Kálmán, a fővárosi MDF-frakció vezetője elégedetlen a főváros jelenlegi helyzetével: keveslik a közlekedés fejlesztésének ütemét, az építőipari közmegrendelések arányát, valamint hiányolják a beruházásokat és a vállalkozóbarát szellemet. (MTI)

Ingyentankönyv keveseknek
Szeptembertől ingyenesen kaphatnak tankönyveket azok az alsó tagozatos diákok, akik után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak – mondta el Szabados Tamás, az OM politikai államtitkára tegnap. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: 2002-ben húsz százalékkal emelkedett a családi pótlék összege, a juttatást pedig augusztusban duplán kapják az érintettek az iskolakezdés kiadásainak mérséklésére. (H. J.)

Új igazgató Jászladányban
Berkes Anna szolnoki pedagógus személyében ismét van kinevezett igazgatója a jászladányi önkormányzati általános iskolának. A korábbi vezető, Vincze Ferencné ellen az önkormányzat fegyelmi eljárást indított, mert késve hajtotta végre az önkormányzat határozatát, amely szerint az alapítványi iskola megszűnése miatt annak diákjait és tanárait szervezeti átalakítás nélkül át kellett venni az önkormányzati intézménybe. Ezért 16 tanulót szüleik a környező települések valamelyikének általános iskolájába írattak át. (MTI)

Tüntetnek a globalizáció ellen
Globalizációellenes tüntetést szerveznek a Magyar Szociális Fórumot alkotó civil szervezetek szeptember 13-án Budapesten, a Kereskedelmi Világszervezet mexikói miniszterelnöki találkozójának időpontjában. A tiltakozók a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselete előtt gyülekeznek, és innen vonulnak az egészségügyi minisztérium és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épülete elé. (S. Á.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.