Néhány hónappal ezelőtt, amikor a SARS-vírus pusztító hadjáratba kezdett, még úgy tűnt, drámaibb következményeket idéz elő a hazai idegenforgalomban. Ezért kezdeményeztük a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turisztikai államtitkárságán, hogy hozzanak létre az utazásszervezéssel foglalkozó cégek részére egy úgynevezett szakmaspecifikus hitelkonstrukciót – nyilatkozta lapunknak Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke. Elmondta: ezt a rövid lejáratú hitelt egy, a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb feltételekkel, ezért kevésbé körülményes módon kaphatnák meg az utaztatással foglalkozó vállalkozások. Elsősorban azzal a céllal, hogy az alágazat munkaadói – egy esetlegesen recesszív időszakban is – meg tudják tartani munkahelyeiket.
Az elnök szerint egyes külföldi országokban nem hitelt adnak a vállalkozások megmentéséhez, hanem a cég által alkalmazottak munkabérének felét az állam állja, s csak a másik részt kell a munkaadónak kifizetnie.
Székely György, a turisztikai államtitkárság hivatalvezetője lapunkkal közölte: valóban megkereste őket a MUISZ ezzel a kezdeményezéssel. Az államtitkárság azt a tanácsot adta az utazásszervezéssel foglalkozó cégeknek, hogy vegyék igénybe a Széchenyi-kártya-konstrukciót.
Molnár Gabriella szavai szerint kezdeményezésükre eddig sem szóban, sem írásban nem kaptak választ. Ám most nem is annyira ezzel foglalkoznak, mint azzal, hogy tiltakozzanak a tervezett áfamódosítás ellen. Ugyanis ezt elfogadhatatlannak tartják, s ezért Pál Béla turisztikai államtitkárhoz fordultak három másik szakmai szervezettel – a Magyar Szállodaszövetség, az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Vendéglátók Ipartestülete – együtt.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!