John Bolton a fegyverzet-ellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes amerikai államtitkár a héten „pokoli lidércnyomásként” jellemezte az életet a kommunista országban, ahol Kim Dzsong Il vezető úgy él, mint egy király, miközben népe százezreit tartja börtönszerű táborokban, és milliók tengődnek nyomorban. Phenjan a hivatalos észak-koreai hírügynökségen keresztül jelezte töretlen tárgyalási szándékát. „Nem változott álláspontunk a hatoldalú tárgyalások megtartásáról, beleértve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok közötti kétoldalú megbeszéléseket is az atomkérdés békés rendezéséről a Koreai-félszigeten” – írta egy külügyminisztériumi szóvivőre hivatkozva a KCNA. A fellengzős beszámoló Bolton „politikai közönségességéről és pszichopatológiai állapotáról” értekezve leszögezte, Észak-Korea nem tárgyal vele, és nem tekinti az amerikai kormányzat tisztségviselőjének. „Egy ilyen emberi söpredék és vérszopó nem jogosult arra, hogy részt vegyen a tárgyalásokon” – mondta a közelebbről meg nem nevezett szóvivő.
Nem tartogat meglepetést a tegnapi parlamenti választás Észak-Koreában, hiszen Kim Dzsong Il elnök személyes ellenőrzést gyakorol az ország fölött. Az államfő, a nagy- hatalmú nemzetvédelmi bizottság vezetője a jelöltek élén szerepel, és újjáválasztása bizonyosra vehető. Ez az első választás 1998 óta, és a sajtó határozott hangon szólította fel a lakosságot, hogy „egy emberként” menjen el voksolni, így fejezve ki „forradalmi lelkesedését, állampolgári öntudatát és hűségét Kim Dzsong Il iránt”. A merőben formális szerepre kárhoztatott phenjani parlament évente egy-két alkalommal ül össze, hogy jóváhagyja a költségvetést és az állampárt főbb döntéseit. Öt éve Kimet jelöltként ajánlották mind a 687 választókerületben, de végül „mindössze” 666 körzetben jegyezték be – ennek ellenére fölényesen győzött.
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!