Egyre gyorsabban apad a Duna, annak ellenére, hogy tegnap némi áradást tapasztaltak a folyó felső szakaszán. Ezzel azonban csak napokat lehet nyerni az apállyal szemben, ugyanis egyetlen nap alatt 16 centimétert zuhant a vízszint Bajánál. Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakembere szerint továbbra is apályra kell számítani, a hét végére akár fél méterrel is alacsonyabb lehet a vízszint. – A legfrissebb mérések szerint már csak 117 centiméteres a vízszint, hamarosan komoly intézkedésekre lesz szükség, ha továbbra is ilyen gyorsan apad a folyó – mondta Vörös Béla, az igazgatóság osztályvezetője.
A jelenlegi helyzet miatt is már drasztikusan kellett korlátozni a szárnyashajók forgalmát, félig lehet csak megpakolni a teherhajókat. Új hajóútvonalakat kellett kijelölni a Duna egyes szakaszain, az eddigiek ugyanis járhatatlanokká váltak az apály miatt. Veszélybe kerülhet a mohácsi kompközlekedés is, mert az alacsony vízszint miatt nem lehet biztonságosan kikötni, elfogyhat a betonrámpa, ezért a napokban a folyó mindkét oldalán meg kell hoszszabbítani azokat. A Duna–Dráva Nemzeti Park szakemberei szerint a legfőbb gond az, hogy az idén elmaradtak a tavaszi esőzések, és az ebből adódó elöntések is. Vörös Béla a Magyar Nemzetnek elmondta: 1992-ben 66 centiméteresre apadt a Duna, de még akkor is hajózható volt valamennyire, igaz, jelentős korlátozásokat kellett bevezetni.
Az elmúlt időszakban a folyó vízgyűjtő területein sem volt csapadék, így ha az apadás meg is áll, a vízszint emelkedésére még jó ideig várni kell.
Akár egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak évente a pedagógusok + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!