Csaknem húszezer, a globalizáció és a háborúk ellen tiltakozó tüntető vonult fel szombaton az olaszországi Garda-tó partján, az Európai Unió Riva del Garda-i nem hivatalos külügyminiszteri értekezletének zárónapján. Az olasz rendőrség – a tüntetés szervezőivel ellentétben – csak ötezerre becsülte a felvonulók számát. Különösebb incidens nem történt, fiatalok egy csoportja egy Esso benzinkutat rongált meg, mert az olajcég „támogatta” az Irak elleni háborút. A szervezők szerint az akció „békés” volt, hiszen a benzinkút nem üzemelt, s épületére csak háborúellenes jelszavakat, illetve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hatalmát elítélő szlogeneket festettek. A tüntetők éppen akkor értek a konferencia-központ közelébe, amikor munkaebéddel befejeződött az EU és a csatlakozó országok külügyminisztereinek kétnapos fóruma.
A nem hivatalos konzultációkon, amelyeken Magyarországot Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára képviselte, előtérbe került a közel-keleti helyzet s az izraeli–palesztin viszály jövője Mahmúd Abbász lemondása fényében. Az EU-alkotmány kapcsán élénk vita bontakozott ki: az olasz elnökség és a nagyobb tagállamok nem kívánnak komolyabb változtatásokat, míg a többiek lényeges módosításokat tartanak szükségesnek. Az elnöklő Franco Frattini olasz külügyminiszter úgy fogalmazott: Olaszország el akarja kerülni a „visszalépéseket” a konvent tervezete kapcsán, a már egyeztetett kérdésekben nem akarja újra megnyitni a polémiát, s a konvent által kijelölt úton kíván továbbhaladni, nem zárva ki ugyanakkor „a jobbító szándékú javaslatokat”. A vitatott témákat a külügyminiszterek szeptember 28-i találkozóján tekintik át ismét. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy az alkotmányos szerződés tervezete számos kérdést nyitva hagy az uniós intézmények működéséről, a szöveg távolról sem tökéletes, s „mindannyian tudjuk, hogy azon lehet javítani”. Prodi úgy fogalmazott, hogy a biztosoknak egyenlő jogokat kell adni, s nem véletlen, hogy számos ország vetette fel a tanácskozáson: minden tagország saját biztost szeretne, hiszen ez egyértelműen demonstrálná Európához tartozásukat.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!