Napi sajtószemle

2003. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE DENVER POST
Az Egyesült Államok minden bizonnyal legnagyobb tekintélyű televíziós személyisége, Walter Cronkite, aki 60 éve újságíró és 19 éven át a CBS esti híradóját vezette, az amerikai elnököt és igazságügy-miniszterét súlyosan elmarasztaló cikket jelentetett meg Colorado állam napilapjában. Cronkite szerint John Aschroft két és fél éves működésével méltán vívta ki magának „az amerikai törvények Torquemadája” elnevezést. Torquemada a spanyol inkvizíció idején eretnekeket – elsősorban muzulmánokat – kínzott és égetett. „Természetesen nem vádolom az igazságügy- minisztert azzal, hogy bárkinek is letépte volna a körmét vagy elégette volna a máglyán (legalábbis ilyen esetekről nem tudok). De manapság az az érzésem, hogy a régi spanyol szellem virgoncan él Ashcroft minisztériumában”, írja Cronkite, aki szerint volt valami középkorra emlékeztető abban, ahogyan szeptember 11. után a mozlim gyanúsítottakkal bántak. Sokukat úgy tartották fogva, hogy ügyvédjükkel sem vehették fel a kapcsolatot és nem vádolták meg őket hónapokon át. A legsúlyosabb bűnöket elkövetőknek kijáró körülmények között tartották őket fogva. Ashcroft hajlamos arra, hogy halálbüntetéssel sújtsa azokat, akikre a bíróság enyhébb ítéletet szabott ki. Ő is hajlamos halált kérni, akire csak lehet, mint „főnöke”, Bush, aki texasi kormányzó korában „soha nem találkozott olyan halálbüntetéssel, amelyet ne szeretett volna”. Amit ma tapasztalunk, az az amerikai eszmék két vonulatának összefolyása. Az egyik ilyen vonulat azokat képviseli, akik szerint a biztonság felülírja a polgárjogokat. A másik vonulat azoké, akik szerint az emberi jogokat akkor is meg kell őrizni, ha a terrorizmus elleni háborút foggal-körömmel vívjuk. Szabadságunkat e két, egymásnak ütköző áramlat örvénye a mélybe húzhatja” – fejezi be cikkét Cronkite .

THE GUARDIAN
„Egy ultracionista izraeli telepes egyesítette erejét Ahmad Csalabi iraki vezető unokaöccsével, hogy előmozdítsa az iraki beruházásokat”, kezdődik a baloldali brit lap cikke az első izraeli–iraki vegyesvállalkozásról. Az Iraki Nemzetközi Jogi Csoport nevű vállalkozás júliusban indult, hogy „a külföldi vállalatokat információkkal és eszközökkel lássa el az átalakuló Irakban történő sikeres piaci megjelenéshez”, olvasható annak honlapján.
A cég alapítója Szalem „Sam” Csalabi, az iraki Nemzeti Kongresszus fejének 40 éves unokaöccse. Csalabi partnere Marc Zell szélsőjobboldali cionista ügyvéd, akinek Jeruzsálemben és Washingtonban vannak irodái. Korábban együtt dolgozott Douglas Feithtel, a Pentagon egyik vezető „héjájával”, akinek területe Irak újjáépítése. Az amerikai születésű, ötvenéves Zell a nyolcvanas években csatlakozott a Gus Emunim (A hithűk tömbje) nevű ultracionista szervezethez, amely szerint az Izrael által 1967 óta megszállt területeket Isten adta Izraelnek. Zell 1988 óta Ciszjordániában él, egy illegális zsidó telepen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.