Békésebb világot sürgettek

Majálishangulatban lezajlott tömegfelvonulással ért véget Párizsban szombaton a II. Európai szociális fórum elnevezésű globalizációellenes nemzetközi találkozó. A Párizsban és három elővárosában négy helyszínen, szerdán kezdődött fórum több mint 250 előadására és műhelyvitájára hatvan országból érkeztek résztvevők.

MTI
2003. 11. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százezren vettek részt a szervezők szerint az észak-párizsi République-ről a Place de la Bastille érintésével a Nation térig hömpölygő sokadalomban, amely három óra alatt tette meg a hat kilométeres utat. A rendőrség negyvenezerre becsülte a békés tüntetők létszámát. A célállomáson néhány álarcos aktivista megpróbálta megtámadni a felvonulásban részt vevő francia szocialista párti demonstrálókat, ám a helyszínre kirendelt nagy létszámú rendőri erő határozott közbelépése meghiúsította a rendzavarási kísérletet.
A menet élén haladó sorban A jogok Európájáért egy háborúmentes világban feliratú transzparenst vittek a felvonulók.
A Párizsban és három elővárosában szerdán kezdődött II. Európai szociális fórum több mint 250 előadására és műhelyvitájára hatvan országból érkeztek résztvevők, Magyarországról kétszázan utaztak a francia fővárosba.
Az amerikai típusú neoliberalizmus nemzetközi térhódításával szemben fellépő polgári szerveződések és mozgalmak aktivistái az eszmecserék során arra kerestek válaszokat, hogyan lehet a hivatalos politikai gyakorlat kínálta lehetőségeken túlmenő, hatékonyabb módszerekkel megvédeni a szociális vívmányokat, az emberi jogokat, megszüntetni a munkanélküliséget, csökkenteni az Észak és Dél közötti gazdasági szakadékot. A találkozó közönsége a kapitalista szabad verseny elveire épülő világrend aktív civiltársadalmi kezdeményezések révén történő átalakításáról, „egy másfajta Európa” létrehozásáról fejtette ki elképzeléseit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.