Háziorvos maradt az orvoskamara elnöke

2003. 11. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább dolgozik háziorvosként is Éger István, a Magyar Orvosi Kamara nyáron megválasztott elnöke – így az egészségbiztosító finanszírozását megkapja –, noha azzal indokolták havi bruttó 820 ezer forintos fizetését, hogy elődeivel ellentétben ő főállásban látja el elnöki feladatát.
A sopron megyei Pereszteg polgármesteri hivatalának illetékesétől megtudtuk: hétfőnként egész nap rendel Éger István a faluban és a szomszédos településen.
Éger István úgy nyilatkozott, nem ő kérte a 820 ezer forintos fizetést, azt a kamara elnöksége szavazta meg számára, mert a tagság azt akarta, hogy főállásban képviselje az orvosokat, s rajtuk keresztül a betegellátás érdekeit. Leszögezte: mandátuma lejártával a meglévő praxis biztosítja majd számára a megélhetést. Egyébként a törvény nem tiltja, hogy a köztestület elnökeként gyógyító munkát is végezzen. Hozzátette: több hirdetést is feladott, hogy praxisába állandó helyettest találjon, de eddig nem akadt megfelelő jelentkező, így a betegellátás folyamatossága érdekében a szomszéd háziorvossal egymást segítik ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.