Szándéknyilatkozat a Mol–PKN fúzióról

Hírösszefoglaló
2003. 11. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól haladnak a magyar Mol Rt. és a lengyel PKN Orlen olajipari cég egyesülésével kapcsolatos egyeztetések, így a lengyel vállalat hamarosan megnevezi azt a tanácsadót, amely segít a fúzió lebonyolításában. A PKN-hez közel álló egyik forrás a Reutersnak elmondta azt is, hogy a két cég közötti előzetes megállapodásról szóló szándéknyilatkozat „gyakorlatilag készen áll”, és nincs kizárva, hogy a jövő héten, amikor Varsóban tárgyal, azt Medgyessy Péter miniszterelnök aláírja.
A PKN és a Mol együttes évi eladásai elérik a kilencmilliárd dollárt, piaci tőkeértékük pedig a hatmilliárdot. A PNK elnöke, Zbigniew Wróbel pénteken azt nyilatkozta, hogy folynak a két vállalat közötti tárgyalások, és december elején megnevezik a tanácsadó céget. A PKN egyik illetékese azt mondta, az egyesülést valószínűleg úgy bonyolítják le, hogy a PKN Mol-részvényeket vásárol, majd a befolyt öszszeget a Mol később PKN-tulajdonrész vásárlására fordítja.
A regionális konszolidáció újabb fejezeteként a PKN bejelentette: a Mollal folytatott egyeztetések után november 20-ig dönt arról, hogy egyedül vagy konzorciumban tesz ajánlatot a vezető cseh olaj- és vegyipari Unipetrol 68 százalékának megvásárlására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.