Valószínűleg a fűtőberendezés hibája okozta annak a két német férfinak a halálát, akiknek holttestét tegnap találták meg a Somogy megyei Balatonmárián, egy nyaralóban – közölte lapunkkal Kokas Sándor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A tragédiára úgy derült fény, hogy a szomszédok bejelentették a rendőröknek: régóta nem látják kimozdulni a házbelieket. Miután a helyszínre siető nyomozók kopogtatására senki sem jelentkezett, a nyitott ajtón át bementek a víkendházba, ahol már csak a hatvankét éves német tulajdonos és harminchat éves fia holttestét találták meg.
Életben volt viszont a fiú huszonnyolc éves lengyel élettársa, akit a mentők szén-monoxid-mérgezéssel kórházba szállítottak. Állapotáról a sajtóügyeletes elmondta: nem volt eszméleténél, így kihallgatni sem tudták. Az első orvosi jelentések szerint a fiatal nő nincs életveszélyben.

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról