Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kiemelte: a testület ülésén a mértékadó érdekképviseletek és a politikai pártok megbízottai is kivétel nélkül megjelentek. A miniszter szerint a tanácskozás eredménye, hogy sikerült „a téveszméket tisztázni, amelyek az agrárköltségvetéshez kapcsolódtak”.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke szerint a felek ezen a tárgyaláson is elbeszéltek egymás mellett, megoldási javaslatok nem hangzottak el a gondokra, csupán annyit jelzett a miniszter, hogy a költségvetésben lesz elegendő összeg a finanszírozásra.
Pásztohy András (MSZP) a tanácskozást úgy jellemezte, hogy az konzultáció volt arról: milyen forrásokat lehet biztosítani a nehéz helyzetben lévő agrárágazatoknak.
Medgyasszay László, az MDF szakpolitikusa elmondta, hogy az FVM konkrét támogatási terveit szerették volna megismerni. A miniszter közölte: a tejtermelők szerveződésével kapcsolatosan nagyobb hatékonyságú segítséget kívánnak adni.
Szanyi Tibor, az FVM államtitkára ezzel kapcsolatosan úgy nyilatkozott: a tárca javaslata a tejválság kezelésére tárcaközi egyeztetésen van, ezért erről nem kíván többet közölni – jelentette az MTI.
Háborús őrület Brüsszelben: gazdák tüntettek, Orbán Viktor védi a békét – napi összefoglaló















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!