Az amerikai Opportunity marsjáró felkapaszkodott annak a huszonkét méter átmérőjű kráternek az oldalfalán, amelynek pontosan a közepén landolt több mint két héttel ezelőtt – adta hírül a CNN. A néhány méteres utat több nap alatt tette meg, mert időnként megállt, hogy megvizsgálja környezetét. Felfelé haladtában egyszer meg is csúszott az enyhe lejtő laza talaján, s ez is alkalmat adott egy kis tudományos célokra fordítható pihenőre. Ezúttal a kráter oldalfalából kitüremkedő, Snout (Ormány) nevű sziklára irányult a figyelme, amelynek az első vizsgálati eredmények szerint igen magas a kéntartalma.
Mihelyt kijutott a kráterből az Opportunity, azonnal megörökítette az elé táruló panorámát, és elküldte a NASA pasadenai irányítóközpontjának. A sivatagra emlékeztető Meridiani-fennsíkot ábrázoló kép egyhangúságát csak a földi élet nyomai törik meg, a kamera ugyanis rálátott a marsszonda fékezőernyőjére és leszállóegységére, amelyeket a landolás után gumilabdaként pattogó Opportunity maga mögött hagyott. A következő napokban a sziklakertnek elnevezett, folyóágynak látszó képződményhez látogat.
Háborús őrület Brüsszelben: gazdák tüntettek, Orbán Viktor védi a békét – napi összefoglaló















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!