Napi sajtószemle

2004. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE GUARDIAN
Ahogy elharapódzik a polgárháború, már csak egyetlen dologban értenek egyet a haitiak: abban, hogy továbbra is büszkék Toussaint L’Ouverture-re, akinek a vezetésével kétszáz éve létrejött a világ első fekete köztársasága. Az ország története során azonban 13 véres puccsra került már sor, és 19 évig amerikai megszállás alatt éltek – idézi fel a brit baloldali lap a nép múltját. Noha Haiti elitjének szembe kell néznie saját felelősségével, ugyanezt kell tenniük a nyugati hatalmaknak, különösen az Egyesült Államoknak és Franciaországnak. A cikkíró szerint Jean-Bertrand Aristide elnök hadsereg hiányában és gyenge rendőrséggel felvértezve fegyveres bandákkal próbált meg úrrá lenni a káoszon, és 2000-ben saját pártja javára befolyásolta a választást. 1994-es hatalomra jutását követően a politikai szabadságért cserébe elfogadta a gazdasági rabszolgaságot, amelyet az IMF és a Világbank feltételei kényszerítettek az országra.
*
A lap másik kommentárjának címében a nagy-britanniai állapotokra utalva úgy fogalmaz, hogy autoriter állam épül. A hírek, miszerint megerősítik az MI5 létszámát, bizonyítják mindezt – írja. A kormányzat intézkedései egyértelműsítik, hogy jelentős alkotmányos változtatásokra kerül sor az országban.

THE ECONOMIST
A feléledő antiszemitizmus Franciaországban a legnagyobb probléma, ahol Európa legnagyobb zsidó (600 ezer fő) és mozlim (ötmillió) kisebbsége él – írja a brit hetilap. Az Economist elemzésében felidézi a Rágalmazásellenes Liga (ADL) 2002-es felmérését, miszerint a megkérdezett európaiak 30 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy „a zsidóknak túl nagy a hatalmuk az üzleti világban”. Ugyanezt az állítást 24 százalék helyeselte az Egyesült Államokban. A felmérések ugyanakkor Franciaországban azt is tükrözik, hogy az emberek nagyobb előítélettel viseltetnek az afrikaiak, mint a zsidók iránt.

THE WASHINGTON POST
A lap vezércikke szerint Donald Rumsfeld minapi beszédével elmozdulás történhet a Bush-kormányzatnak a Guentanamóban őrzött foglyokkal kapcsolatos álláspontjában. A védelmi miniszter „ellenséges harcosoknak” titulálta őket, akiket a hadviselési jog szerint a „konfliktus időtartamára” fogságban tarthatnak. Elismerte ugyanakkor, hogy ez az időtartam „határozatlan” lehet. A lap szerint a problémát az okozza, hogy a terroristákra csak részben alkalmazhatók
a hadifoglyokra vonatkozó szabályok, egy részüket veszélyességük miatt például nagy felelőtlenség volna repatriálni. Rumsfeld ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják az alkalmazott eljárásokat, és bizottságot hoznak létre, amely évente egyedi felülvizsgálatnak veti alá a foglyokat. A cikkíró szerint a lényeg az, hogy végre törvényes módon bánjanak velük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.