Az újabb merénylet mindegyik áldozata helybeli volt, a szövetséges erők egyetlen katonája sem sebesült meg.
A Reuters helyszíni tudósítója korábban húsz holttestet számlált meg, a városi kórház igazgatója szerint azonban az akció legalább ötven halálos áldozattal járt, akik közül harminc személyt már sikerült azonosítani. Az egyik szemtanú beszámolt arról, hogy a testrészek szanaszét hevertek az utcán, s ez nagyban megnehezítette az azonosítást.
A robbanás pillanatában több száz ember tolongott a Bagdadtól 45 kilométernyire délre fekvő város rendőrsége előtt, hogy felvételre jelentkezzen. A detonáció nyomán mintegy 25 méter mély kráter tátong az épület előtt, csaknem tucatnyi gépkocsi kiégett és összeroncsolódott. A rendőrőrs és a szomszédos bíróság épületének egy része romba dőlt. Az amerikai katonák kordont vontak a robbanás helyszíne köré, és lezárták a környéket.
Az iraki ellenállók gyakran választanak merényleteik céltábláinak helyi rendőröket, akiket a megszálló erőkkel való együttműködésük miatt hazaárulónak tekintenek. Gépkocsiba rejtett pokolgépek robbantak már többek között Bagdad, Baakúba, Hán Bani Szaad, Haldíja rendőrségei előtt. Összesített hivatalos iraki adatok szerint a lázadók mostanáig háromszáz rendőrrel végeztek. A néhány nappal ezelőtti irbíli kettős öngyilkos merénylet óta egyébként a tegnapi számít a legsúlyosabb akciónak.
A bagdadi kongresszusi központot, amely az amerikai hadsereg sajtószolgálatának és a szövetséges erők más létesítményeinek is otthont ad, mindeközben közelebbről nem részletezett „fenyegetések” miatt lezárták. William Darley ezredes, amerikai katonai szóvivő mindössze annyit árult el, hogy a robbanószerkezetek felkutatására kiképzett kutyák „valami gyanúsat” találtak, és folytatják a keresést. Egyes jelentések szerint a merénylet helyszínén összeverődött tömeg Amerika-ellenes jelszavakat skandálva tüntetett.
***
Számműzik Huszeint?
Az Al-Riad szaúdi újság közölte, hogy a Pentagon és a CBI emberei Szaddám Huszeint hadifogolyként el akarják különíteni a Fülöp-szigetek egyik elhagyott szigetén. A forrás szerint a volt iraki elnököt nem állítják bíróság elé, és az amerikai választások eredménye dönt majd sorsáról. Ezzel kapcsolatos hír az amerikai átmeneti tanács tagjainak nyilatkozata, miszerint nem tudják, hogyan fogják Szaddám Huszeint iraki bíróság elé állítani, amikor maguk sem tudnak semmit a sorsáról. (MN)
Háborús őrület Brüsszelben: gazdák tüntettek, Orbán Viktor védi a békét – napi összefoglaló















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!