Uniós érték a falu

2004. 02. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös hangsúlyt helyez az Európai Unió arra, hogy a vidéki lakosság helyben maradjon – mondta Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje tegnap a Szövetség falusi tagozatával folytatott eszmecsere után. Kijelentette: a vidék, mint az európai politika célrendszerének egyik fontos eleme, a nemzeti kultúra legfontosabb hordozója. – A vidékfejlesztés nemcsak agrárpolitikát, hanem szociális, tájvédelmi és kulturális koncepciót is kell, hogy jelentsen – mutatott rá, kiemelve, hogy olyan programra van szüksége az országnak, amely az unió elképzeléseivel is egybeesik. – Segíts magadon és akkor az Isten mellett az Európai Unió is megsegít – fogalmazott Becsey Zsolt.
– Az európai uniós tagság hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a vidéket illető magyar politikai gondolkodás a jövőben megváltozhasson, s ezáltal a magyar falut ne csak az ott élők vallják sajátjuknak – vélekedett Hargitai János, a falusi tagozat elnöke. Hozzátette: azt várja, hogy az uniós csatlakozás után a vidék- és falufejlesztés fontos érték lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.