Több mint egy hónapja, immár heti rendszerességgel tüntet a Parlament előtt a Baumag Szövetkezet mintegy négyszáz károsultja. Legutóbbi megmozdulásukon úgy döntöttek, hogy elutaznak Brüszszelbe, s az Európai Parlament előtt fognak tüntetni, elmondásuk szerint azért, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi korrupcióra.
Mint ismeretes, a Baumag Szövetkezet tavaly bekövetkezett fizetésképtelensége miatt több mint 18 ezer kisbefektető a mai napig nem jutott hozzá körülbelül 40 milliárd forintjához. A Balázs László szövetkezeti elnök felelősségre vonását szorgalmazó károsultak nehezményezik, hogy több mint öt hete nem kaptak választ petíciójukra a Miniszterelnöki Hivataltól, a Pénzügyminisztériumtól (PM), illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF). Ebben azonnali vagyonzárlatot, állami felügyelőbiztos kinevezését és az illetékesek felelősségre vonását követelték.
A károsultak csütörtökön a PM előtt fognak demonstrálni, ahonnan átvonulnak a PSZÁF székházához, s eldöntötték, hogy vasárnap ismét kivonulnak a Parlament és a Legfőbb Ügyészség elé. A PSZÁF tegnap tudatta: a szóban forgó petíciót nem kapta meg.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás