Én nem tudom...

Én nem tudom, jobban mondva nem tudtam, hogy érdemes-e elolvasni egy olyan kis pártlapocskát, mint amilyen a Szegfű, az erzsébetvárosi MSZP ingyenes kiadványa. Ez az újság annyira ingyenes, hogy bele szokták tömködni a VII. ker. lakosok postaládájába, így aztán, mint valamely virágzás során, a lépcsőház nálunk is tele van Szegfűvel. Most, kósza megérzésnek engedve, felszedtem egyet a földről, azt remélve talán, hogy hasábjain tanulságos sorokra bukkanok.
A címoldal legtetején ez áll: www.mszp007.hu. Mint tudjuk, a 007 James Bond kódja, s így arra a feltevésre juthatunk, hogy a Szegfű az MSZP (legyőzhetetlen) ügynöke. Hú!
Egy ideig úgy tűnt, a lap legérdekesebb közleménye, hogy tavasz közeledvén szervezetünk legyengül, így könnyen náthát kaphatunk, amely arcüreggyulladást eredményez, ha orrcsepp nélkül próbáljuk átvészelni. Tehát, különösen szeles napokon, ne öltözködjünk alul.
Ez a barátságos politikamentesség egyébként a szocialista kislapok sajátságos vonása, ebben az egykor volt kalendáriumokra emlékeztetnek. („Szerény állat itt a lélek, / Nem kér szénát, abrakot, / Mint szamár a gazt, zabálja / A kalendáriumot.”)
Ám az utolsó oldalon olyan információkra találtam, amelyek biz’ javára válhatnak a jobboldali és a baloldali olvasónak egyaránt. – nunuke – aláírással a szocialisták egyik ifjú aktivistája tesz vallomást arról, miképpen folytatja tovább a „nagy vezér nélkül a Werber-jugend”. A cikkből töretlen lelkesedés árad, elegyedve némi csalódottsággal és fájdalommal, s nagy-nagy tisztelettel a jobboldali körök által „démonizált” Ron Werber iránt.
Idézek néhány sort – nunuke – személyesnek is tekinthető vallomásából, hogy világossá tegyem, a nagy Ron valóban fanatizálni tudta az MSZP-s ifjakat. Tehát: „Az oly pozitívan, elégedetten és jókedvűen zárt 2003-as esztendő után reményekkel telve, tettre készen várták a Csapatjáték tagjai az új évet. Vártuk az új kihívásokat, az európai parlamenti választást, mindezek a párt – és saját csapatunk – életében is fontos mérföldkövek lesznek… Az elmúlt hetekben napvilágot látott cikkek nyomán azonban szomorúan értesültünk Ron Werber, a Csapatjáték szakmai vezetőjének távozásáról…
… A képzés kezdete óta baráti társasággá alakult csapatjátékosok összefogtak annak érdekében, hogy megakadályozzák eddigi munkájuk megsemmisítését és a »nagy csapat« szétesését. Sűrű e-mailezések, telefonhívások vették kezdetüket. Meg akartuk mutatni, hogy mi is itt vagyunk, és nem hagyjuk, hogy kihagyjanak minket a végső döntésből, mert »hülyék azért nem vagyunk«. Nagyszerű érzés volt, hogy a résztvevők (mintegy ötszáz fő az ország minden részéből) egy emberként tudtak összefogni…
… Végül február 12-én került sor az idei év első összejövetelére… Összefogásunkat halványlila szalaggal jeleztük, és vártuk a képzés kezdetét.”
De jaj (mondom én K. A.), minden hiába. Ron ugyan eljött erre a találkozóra, elmondani, hogy miért döntött a távozás mellett. A tettvágytól égő ifjaknak azonban a tudomására hozta, ha ő maga megy is, a szelleme velük marad, „mindig számíthatunk szakmai segítségére”. Ahogy ő maga fogalmazott: „A csapat mi vagyunk, a folytatása rajtunk múlik… a munka folytatódik, aggodalomra semmi ok.”
Ez a Ron valóban varázsló. Úgy távozik, hogy marad. S az áthevült szocialista ifjak – nunuke – szerint felvértezve tértek vissza választókörzetükbe, hogy folytassák az európai parlamenti képviselő-választásra való felkészülést. (Ettől még Medgyessy fifti-fifti javaslata se vette el a kedvüket.) „Az ellenzékeinknek tehát van egy rossz hírünk – fejezi be eszmefuttatását a Szegfű cikkírója –: az általuk werberi janicsároknak, werberi jugendnek titulált csapat összetartóbb, mint valaha!” A werberi kovász ezek szerint véglegesen megkelesztette a tésztát. Ráadásul közben az is kiderült, Ron Werber után ismét Ron Werber következik.
Hogy ez valójában jó vagy rossz hír nekünk, én nem tudom…