Herényi támadásban

Hírösszefoglaló
2004. 04. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balsai István és Horváth Balázs, az MDF országgyűlési képviselői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a párt ne szerepeljen sikeresen az EP-választásokon – jelentette ki Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője tegnap Egerben. Mint fogalmazott: „Több mint arcátlanság, hogy ha azok a képviselők, akik hivatásszerűen űzik a politikát, és javadalmazást kapnak érte, a saját egzisztenciális biztonságuk érdekében hajlandóak figyelmen kívül hagyni a több tízezres tagság akaratát. Ez nem politikai, hanem morális kategória, amit mélységesen elítélek.” Hozzátette, hogy június 13-ig az MDF a választásokra koncentrál, vagyis addig semmilyen retorzió nem éri a párt érdekeivel szemben tevékenykedőket. Horváth Balázs a monoki nyilatkozatot, de főképp annak tervezetét elképesztőnek nevezte. Úgy vélte, abban felismerhető a Fidesszel szembeni ellenérzés és az MSZP-vel való békülékenység. A pártvezetés kampánystratégiájával kapcsolatban Balsai is kifejtette ellenvéleményét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.