Szegeden büntetőeljárás indult a TV2 Aktív című műsorában múlt héten bemutatott kétrészes riportfilm miatt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az ott elhangzottak alapján megalapozott a kerítés bűntettének gyanúja. A rejtett kamerával készült filmből az derült ki ugyanis, hogy Szegeden könnyen lehet illegális bordélyházat találni, ahol fiatalkorú prostituáltakat is dolgoztattak. Az a taxis, aki a riporternőt a szórakozóhelyre vitte, úgy nyilatkozott, a rendőrök is tisztában vannak azzal, hogy ezeken a helyeken nem kizárólag italt lehet kérni, de semmit nem mernek tenni, mert félnek attól az embertől, aki ezt az üzletágat a városban a kezében tartja.
Megkeresésünkre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon erre nem kívántak reagálni, miként azt az információnkat sem erősítették meg, hogy a filmben szereplő bár pultosán kívül a riporternő ellen is eljárás folyik.
Jogsértő állapotok