Röviden

MTI
2004. 04. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Virágvasárnapi pápai imádság
Vatikánváros. Csaknem harmincezer zarándok, hívő és kíváncsiskodó gyűlt össze tegnap a Szent Péter téren a pápa imádságának meghallgatására. II. János Pál pápa imádságában külön érintette Jeruzsálemet, azt szorgalmazva, hogy
a nemzetközi közösség tegyen meg minden szükséges politikai intézkedést az izraeli– palesztin konfliktus megoldása érdekében. (MTI)

Elutasító görögök
Athén. A ciprusi görögök túlnyomó többsége elutasítja a szigetország újjáegyesítését célzó Annan-tervet – derült ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét az Elefterotípia című baloldali független görög napilap ismertette tegnap. A megkérdezettek 84,7 százaléka ellenzi,
s mindössze 6,6 százaléka támogatja a tervet, 8,7 százalék pedig nem nyilvánított véleményt a felmérésben, amelyet az athéni közvélemény-kutató intézet április 1-jén és 2-án készített. (MTI)

Tiltakozó diákok az erdélyi Sapientián
Csíkszereda. Kezükben gyertyával és könyvvel virrasztottak diákok péntekről szombatra virradó éjjel Csíkszeredán
a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében. A felsőoktatási intézmény diákjai így fejezték ki tiltakozásukat, hogy a magyar kormány takarékossági intézkedései nyomán csökkent
a határon túli magyar felsőoktatás támogatására szánt pénz. (MTI)

Kárpátalja: tizenöt éves a KMKSZ
Ungvár. Másfél évtizeddel ezelőtti megalakulását méltatta ünnepi, XV. közgyűlésén a 43 ezres tagságú Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton Ungváron. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkára a magyar kormány nevében köszöntötte
a jubiláló KMKSZ-t. Németh Zsolt, a parlament külügyi
bizottságának elnöke beszédében a KMKSZ leglátványosabb eredményeiként a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Tanárképző Főiskola és az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház létrehozását, valamint azt említette, hogy a kárpátaljai magyarok
80 százaléka kiváltotta a magyarigazolványt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.