Egy politikai fórumon a hallgatóságból valaki megkérdezte Kövér Lászlótól, elképzelhető-e külföldi titkosszolgálat embereinek részvétele valamely kormánypárt kampányszervezésében. Az, hogy választási versengésnél mindenütt szokás külföldi szakértőt igénybe venni, még nem jelentene semmi különöset. Van azonban egy régebbi elméletem a titkosszolgálatok befolyásolási módszereiről. 1997-ben, amikor felkérést kaptam ifj. Fasang Árpádtól, hogy a magyar értelmiség szerepéről szerkesztett könyvbe néhány oldalt írjak, a következőket írtam:
„Nekem már régen erős meggyőződésem, hogy a technika hihetetlen gyors fejlődésének következtében összezsugorodott világunkban lényegében mindent a politikusok mögött névtelenül működő titkosszolgálatok irányítanak. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy ezek a titkosszolgálatok általában együttműködnek egymással. Nem a látható politikusok irányítják valójában az országokat, ők maguk nem is sejtik, milyen erők állítják őket oda, ahol vannak. A választásokon nyerők azt hiszik, azért kaptak több szavazatot, mert népszerűek, mert jól beszélnek, mert szimpatikus programot adtak. De, hogy ők maguk is csak bábok – szinte tudtukon kívül –, és náluk sokkal nagyobb erők mozgatják őket, emelik fel és ejtik el akkor, ha a titkosszolgálatok már nem tartanak rájuk igényt, ezt nehéz végiggondolni, és lehet, hogy nekem sincs ebben igazam. Mindenesetre feltételezésemnek annak idején az adott erőteljes indítékot, amikor Maxwell halála után kis rés nyílt ezen titokzatos maffiahatalom szövevényén. Persze azóta sem hiszem el, hogy a sajtómágnás valóban egyedül hajókázott luxusjachtján a tengeren, véletlenül esett a vízbe, s megfulladt. De még hihetetlenebb, hogy az óceán végtelen vizén a kutatók rögtön meglelték holttestét, ripsz-ropsz kihalászták, és azon nyomban elvitték Jeruzsálembe, és ott el is temették. Hibát követnek el még a legjobban felkészült, professzionista titkosszolgálati emberek is.”
Mikor ez az írásom a könyvben megjelent, sok kritikát kaptam. Vitatkozni erről nem érdemes, azt hiszem, Kövér László a leghelyesebb és legtisztességesebb választ adta a kérdezőnek.
Domonkos István
Budapest

Érettségi: kezdődnek az írásbeli vizsgák, rekord születhet idén