Tiltott helyen dohányoztak, ez okozta a tüzet, majd a napokig tartó robbanássorozatot a múlt héten az ukrajnai Melitopol közelében lévő lőszerraktárban – jelentette be a kormány illetékese kedden a kijevi parlamentben. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Hrihorij Reva, a rendkívüli helyzetek minisztere arról számolt be, hogy két katona gyújtott rá olyan helyen a tüzérségi lőszerraktárban, ahol nem lett volna szabad. A tűzben 2,2 milliárd hrivnya (több mint négyszázmillió dollár) értékű hadianyag semmisült meg. A lakosságnak okozott kár további négyszázezer hrivnya volt. A robbanások okozta sérülésekbe egy ember halt bele, további néggyel szívroham végzett. Több ezer lakót kellett kitelepíteni. Miután a tüzet megfékezték, az emberek visszatérhettek a falvakba, a lezárt utakat megnyitották a forgalom előtt, és helyreállították a vasúti közlekedést.

Botrány Debrecenben: szivárványos zászlót tűztek ki a városházára