Rugalmasabban kellene kezelni az EU stabilitási paktumát, amely 3 százalékban maximálja a tagállamok GDP-arányos államháztartási hiányát – jelentette ki tegnap Draskovics Tibor Brüsszelben. A magyar pénzügyminiszter először vett részt tagként az unió pénzügyminiszteri tanácsülésén.
A szaktárca lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az ülésen foglalkoztak az egészségügyi rendszer finanszírozásának feladataival, a növekedéssel kapcsolatos tennivalókkal, a fenntartható fejlődés biztosításával. A tanács javasolta, hogy Portugália esetében függeszszék fel azt az eljárást, amelyet az ország 4,2 százalékos 2001-es deficitje miatt indítottak, ugyanakkor nem döntött arról, hogy ajánlásokat tegyen Olaszország számára a túlzott hiány elkerülésére. A döntés kapcsán Draskovics Tibor a távirati irodának elmondta: szerinte azt is figyelembe kellene venni, hogy a hiány milyen összetevőkből alakul ki – de a rugalmasabb előírás mindenkire egyformán vonatkozzon.
A pénzügyminiszter felvetésére egyelőre nem reagáltak Brüsszelben, az viszont kiderült, hogy Medgyessy Péter módosító javaslatait tartózkodással fogadják. A miniszterelnök azt vetette fel, hogy vizsgálják felül az EU kohéziós politikáját – jelentette az MTI.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről