Idegenrendészeti eljárást kezdeményez Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő Ron Werber MSZP-s kampánytanácsadó munkavállalásának körülményei miatt – közölte lapunkkal a politikus. Ezt megelőzően a parlamentben azonnali kérdésben kifogásolta, hogy a miniszter egy korábbi írásbeli kérdésre azt válaszolta: a kampánytanácsadó nem végez munkát, illetve jövedelemszerző tevékenységet, ezért számára nem szükséges munkavállalási engedélyt és vízumot kiállítani. Ezzel szemben Répássy idézte a magyar és az izraeli kormány között létrejött 1993-as megállapodást, amelynek értelmében „azoknak az izraeli vagy magyar állampolgároknak, akik munkavállalás, jövedelemszerző tevékenység folytatása, illetve bevándorlás céljából kívánnak Magyarországra vagy Izraelbe utazni, be kell szerezniük az érintett ország illetékes hatóságai által kibocsátott megfelelő engedélyt és vízumot.” A fideszes képviselő a magyar Külügyminisztérium tájékoztatójából azt emelte ki: „Munkavállalási engedély a legtöbb munkavégzéshez nemcsak a magyar vállalat vagy intézmény alkalmazottjaként végzett munkához szükséges. Például egy külföldi vállalat alkalmazottjaként a cég és egy magyar vállalat megállapodása alapján Magyarországon dolgozó külföldinek rendelkeznie kell munkavállalási vízummal.” Burány Sándor válaszában arra hivatkozott, hogy a tanácsadói munkát végző külföldi székhelyű cég megbízottjának semmilyen munkavállalási engedélyre, illetve vízumra nincs szüksége. Ron Werber tevékenységét a szórakoztatóiparhoz hasonlította, és megjegyezte, hogy Britney Spearsnek sem szükséges engedély kérnie ahhoz, hogy Magyarországon koncertezzen. Répássy viszonválaszában ismét a magyar Külügyminisztérium anyagából idézett, amely felhívja az Izraelben munkát vállalók figyelmét, hogy az engedély nélküli munkavégzésen tetten ért magyar állampolgárt az izraeli hatóságok letartóztatják, és a köztörvényes bűnözőkkel szembeni eljáráshoz hasonló módon bánnak velük, majd kiutasítják őket az országból.

Orbán Viktor: Isten veled, Mester! – fotó