Fogolyemlékek

MTI
2004. 05. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Haider Szabbar Abed egy meztelen, csuklyás férfi fényképére mutat: „ez vagyok én”. A 36 éves Abed felismerte magát a világsajtót bejárt fotókon, különböző megalázó helyzetekben. Mint a Násziríjából való síita férfi egy arab televíziónak elmondta, júliusban Bagdadban vették őrizetbe. Autóstoppal utazott, amikor a kocsit, amely felvette, egy ellenőrző pontnál feltartóztatták.
A következő három hónapot a buccai fogolytáborban töltötte, majd a Bagdad melletti Abu Garib börtönbe szállították át. Mindenki jól bánt velem – mondta. Egy, a foglyok közül kiválasztott zárkafelelőssel történt tettleges összetűzésével kezdődött azután számára a rémálom. Hat fogolytársával magánzárkába helyezték. „Először tetőtől talpig összevertek bennünket” – mondta Abed. Aztán letépték rólunk a ruhánkat. Meztelenül elszenvedett „kínzásuk” négy órán át tartott. Kényszerítették őket, hogy egymásra másszanak. Ezt mutatja az a nyilvánosságra került fénykép, amelyen hétfős emberi gúla látható. – Ez vagyok én – mutatott rá a bal alsó szélen látható egyik férfira.
Mint elmondta, őrei lerántották fejéről a korábban ráhúzott csuklyát, és egy női őr állt előtte. A nő megparancsolta, hogy önkielégítést végezzen. Aztán újra a fejére húzták a csuklyát. „Ott álltam, aztán megfogták a kezemet és rátették valaki fejére, aki előttem volt. Az a valaki épp a hímvesszőm előtt volt” – emlékezett vissza.
Nyomozók januárban mutatták meg neki ott azt a több mint 60 fényképet, amelyet az amerikai őrök készítettek. Április 15-én engedték szabadon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.