Ideje, hogy Kellernek végre legyen sikerélménye

–
2004. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közpénzek felhasználásának éber őre, Keller László immár majdnem két éve felveszi nem csekély összegű államtitkári fizetését, de megbízóinak nem okozott örömet eddigi áldásos tevékenységével. Az volt az elvárás, hogy bebizonyítsa, a polgári kormány idején milyen nagy összegű közpénzek kerültek bűncselekmények következtében az általuk kinevezett vezető állású tisztviselők zsebébe. Igyekezett is eleget tenni pártja és főnökei elvárásainak. Sok feljelentést tett, de köztársaságunk rendőri, illetve ügyészi szervei az eljárásokat részben bűncselekmény, részben bizonyítékok hiányában megszüntették. Ez történt abban az esetben is, amikor a feljelentett családanyát rendőri túlbuzgóság következtében emberi méltóságában megsértették, megalázták.
Most elérkezett az ideje annak, hogy a feljelentésügyi államtitkár végre sikerélményhez jusson. Ha előbb nem is, a Magyar Nemzet április 21-i számából értesülhetett arról a minden jó érzésű állampolgár jogos felháborodását kiváltó tényről, hogy az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal a civil kapcsolatok költségvetésének terhére két női alkalmazottjának egyhetes botswanai útjára márciusban egymillió forintot fizetett ki. Ez a kifizetés azért történt, hogy a kiküldöttek hazánktól több ezer kilométernyi távolságban egy konferencián előadásokat hallgassanak meg az emberi jogokról, a női egyenjogúságról és a szegénységről. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az előadásoknak meghallgatásából semmi haszon nem származhat. A hölgyek viszont olyan jól érezték magukat Afrikában, hogy saját költségükön még három napig ott maradtak.
Ha a társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt megtörtént a feljelentés, az minden bizonnyal vádemelést fog eredményezni, hiszen a bűncselekményt akkor követték el, amikor a kormány a nehéz gazdasági helyzet miatt takarékossági intézkedéseket kénytelen tenni. Ha azonban úgy gondolta az államtitkár úr, hogy ez esetben nem indokolt feljelentést tennie, az lenne a tisztességes eljárás részéről, hogy lemondjon államtitkári pozíciójáról és megelégedjék képviselői fizetésével.

Dr. Simor István
ny. jogtanácsos, Szekszárd

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.