Asivatagosodás veszélye miatt nem várhat tovább a homokhátsági program megvalósítása – jelentette ki Lezsák Sándor, az MDF alelnöke Kiskunmajsán. Elmondta, hogy közel egy évtizede került először napirendre a Duna–Tisza közi hátság vízügyi helyzete, de azóta semmilyen előrelépés nem történt. Most elfogadta a kormány a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei által kidolgozott célprogramot, és egyelőre 350–400 milliárd forintot szán a megvalósítására. Az összeg jelentős részét víztározók és csatornarendszerek építésére fordítanák.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok