Lenkovics Barnabás jelentéséről is beszélt Varga István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főosztályvezetője tegnap a Magyar Jelzálogbank Egyesület által a jelzálog-hitelezés biztonságáról és fogyasztóvédelmi kérdéseiről rendezett konferencián. Mint ismeretes, az ombudsman szerint az ügyfelek a jelzálogbankok hitelezési gyakorlata miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ingatlanuk három-négyszeresen leértékelődik. Lenkovics úgy vélekedik, hogy a bankok túlzott biztosítékokat kérnek, s kifogásolja, hogy a jelzálogjog, valamint az elidegenítési tilalom mellett opciós vételi jogot is alkalmaznak.
Varga István szerint indokolatlanok a bankrendszer elleni támadások a jelzálog-hitelezés során alkalmazott opciós vételi jog kapcsán. A felügyelet már tavaly észlelt visszaélésre gyanút adó eseteket, nevezetesen, amikor a bank feltűnően alacsony értéken köt ki vételi jogot, és lehetővé válik, hogy az ingatlant kedvezményezett személyeknek értékesítse. Vizsgálatai során azonban azt állapította meg, hogy ez a jelenség rendkívül korlátozott körben érvényesül, és bizonyítható eset nem is volt.
A bankok már régóta szeretnék megvalósítani a természetes személyek esetében is a teljes körű adósnyilvántartást. Varga úgy vélekedett, jogszabály-módosításra lenne szükség, az adósokat nem elég a listára való felkerülés lehetőségéről tájékoztatni, hanem a felkerülés tényéről is értesíteni kellene.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok