Az egyik szlovák kormánypárt, a Pavol Rusko vezette Új Polgári Szövetség (ANO) közgyűlése beleegyezett a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának befejezéséhez. Az MTI közlése szerint a közgyűlés ellenszavazat nélkül támogatta Ruskót, aki két hete az osztrák rádiónak nyilatkozva jelentette be az atomerőmű befejezését célzó, eddig személyesnek minősített törekvéseit.
A mohi erőmű közel van a magyar határhoz, de Ausztriától sincs messze. Alig karnyújtásnyira fekszik Bécshez Szlovákia másik atomerőműve, a szakértők szerint elavult Jaslovské Bohunice-i objektum, amelynek végleges bezárására Pozsony már régebben, Ausztria sürgetése miatt elkötelezte magát.
Rusko úgynevezett stratégiai beruházók pénzéből képzeli el a mohi atomerőmű korábban többször gazdaságtalannak minősített befejezését, de úgy gondolja, hogy ezt a kormánynak is szentesítenie kell. Azt akarja elérni, hogy pártja szombati döntését a három koalíciós partner is támogassa. Mint mondta: az erőmű privatizációjával összekötendő feladatra öt stratégiai pályázó kínálkozik, s ebből kettő komoly partnernek ígérkezik.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról