Drámai helyzetben egy magyar sportcsapat, közel az összeomlás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az életben maradás a tét Sopronban az NB I-es férfi kosárlabdacsapatnál. A Sopron KC nagyon nehéz anyagi helyzetbe került. A vezetőség nem kertel, saját weboldalukon tették közzé a segélykiáltással felérő üzenetet.

2026. 10. 16. 12:01
A Sopron KC együttese krízishelyzetbe került Forrás: Facebook

A hétvégi, Szolnok elleni hazai mérkőzés a kialakult helyzet miatt a szokásosnál is nagyobb jelentőséget kaphat. Pojbics Szabolcs arra kérte a szurkolókat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a találkozón, és ezzel is mutassák meg, mennyire fontos számukra a soproni férfi kosárlabda. A klubvezető szerint a nagy létszámú közönség ezúttal demonstratív erővel is bírhat: üzenetet küldhet arról, hogy a városnak és a szurkolóknak szükségük van erre a csapatra. „Most mindenkinek a kettőzött segítségére van szükségünk” – fogalmazott.

A klub arra is kéri a drukkereket, hogy a szokottnál korábban és lehetőség szerint feketében érkezzenek a mérkőzésre.

A találkozóig hátralévő időben az SKC saját felületein ígér további tájékoztatást a tervekről és a mérkőzéssel kapcsolatos részletekről.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.