Június 4-i keltezésű levelében tizennyolc hegyaljai település közösen kéri az ÁPV Rt.-től, hogy a privatizálásra kijelölt Tokaj Kereskedőház Rt.-t az állam adja át térítésmentesen ezen önkormányzatok tulajdonába. Mint arról beszámoltunk, véleményük szerint erre a tavalyi költségvetési törvénnyel módosított privatizációs törvény nyújt lehetőséget.
Az akció elindítója Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere, aki az összefogásra felhívó levelét hetekkel ezelőtt huszonnégy településnek küldte el.
A tizennyolc önkormányzat levelében a következő indokok olvashatók: a Tokaj Kereskedőház Rt. a világörökség részét jelentő Hegyalja feldolgozó-, tároló- és forgalmazókapacitásának mintegy hatvan százalékát teszi ki. E nemzeti érték csak úgy őrizhető meg, ha nincs pillanatnyi üzleti érdekeknek kitéve. 3000–5000 családnak a megélhetését biztosította eddig a kereskedőház rt., s ezen partneri körhöz tartozók sorsa bizonytalanná válhat a magánosítás esetén. Az indokok között szerepel még: a Tokaj Kereskedőház Rt. már bizonyította, hogy köztulajdonként sikeresen tud működni, hiszen stabilan évi 300-400 millió forint nyereség termelésére képes.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére