Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetNincs több bevonulás Az év végéig leszerel az utolsó sorkatona a honvédségtől. A kormány mai ülésén hagyja jóvá ezt a menetrendet, de minden biztosított az év végéig lezajló, teljesen professzionális haderőre történő átálláshoz – közölte a honvédelmi miniszter tegnap Kecskeméten. Az ehhez szükséges törvénymódosításokról még négypárti vita folyik. (H. Gy.) Lengyel számonkérés A közéleti tisztségeket betöltő személyeknek a jövőben nemcsak vagyonuk nagyságáról, hanem eredetéről is számot kellene adniuk egy lengyel törvénytervezet szerint. A törvényjavaslatot a Jog és Igazságosság elnevezésű ellenzéki jobbközép parlamenti párt készítette elő. Ha a vagyonbevallásra kötelezett személy nem tenne ilyen bevallást, vagy hamis nyilatkozatot adna vagyona eredetéről, az a tervezet szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható, és emellett az illető személy elveszítené hivatalát. (MTI) Felszámolják az Arvit Rt.-t Felszámolási eljárás indult az Arvit Rt.-nél több hitelező indítványára – közölte Csia László, a felszámoló Csabaholding Kft. ügyvezetője. A hűtőipari cég becslés szerint 800 millió forintos adósságállományt halmozott fel. Az Arvit az elmúlt két évet veszteséggel zárta. A cégnek mintegy 150 millió forinttal tartoznak a kereskedők. Csia elmondta: a felszámolás ideje alatt csak nyereségesen végezhető termelés folytatásához járulnak hozzá. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















