Röviden

MTI - Munkatársainktól
2004. 06. 08. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olcsóbb lesz a benzin
Öt forinttal csökkenti szerdán a motorbenzin literenkénti árát a Mol Rt. – közölte tegnap honlapján az olajtársaság.
A gázolaj két forinttal lesz olcsóbb. Az árcsökkentést a kőolaj világpiaci árának esése és az OPEC kvótaemelési döntése teszi lehetővé. (E. Cs.)

Kevesebb a tartalék
A jegybank nemzetközi tartalékainak értéke 10,743 milliárd euró volt május végén, az állomány így 144 millió euróval csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest – közölte tegnap a Magyar Nemzeti Bank. (Sz. E.)

Több ezer igény a Baumag-vagyonra
Eddig több ezer Baumag-befektető adta be hitelezői igényét – tájékoztatta a Magyar Rádiót a felszámolóbiztos. Wortmann György elmondta: a jelentkezési határidő kedden jár le. A befektetők elvileg összesen 39 milliárd forintot követelnek, ám a cég vagyona jelenleg nem éri el a 230 millió forintot. (D. Z.)

Óriási veszteség az Aragónál
Az Arago Befektetési Holding konszolidáltan 313 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet. Az üzemi szintű profit 2003-ban nem változott az egy évvel ezelőttihez képest, a pénzügyi veszteség azonban 626 millió forintról több mint duplájára, 1,43 milliárd forintra növekedett. (MTI–Eco)

Fogynak a vezetékes telefonvonalak
Áprilisban is tovább csökkent a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma Magyarországon – adta hírül a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Az NHH a hónap végén 3,592 millió bekapcsolt vonalat tartott nyilván, ami a bázishónaphoz viszonyítva hétezerrel kevesebb. (P. G. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.