Újabb kínzás
Koppenhága. Egy dán állampolgár arról számolt be, hogy két éve Afganisztánban, egy amerikai katonai börtönben oly módon kínozták meg, mint azt a bagdadi Abu Graib fegyintézetben is tették az iraki rabok fogvatartói. A Politiken című lap szombati száma szerint elmondta: Pakisztánban került amerikai fogságba, majd az afganisztáni Kandahárba hurcolták. Az amerikaiak fotózták, amint lemeztelenítették, összeláncolták és egy csuklyát húztak a fejére. Pribékjeik eközben nemi szervén élcelődtek. Később a Kubában lévő guantánamói amerikai támaszpont büntetés-végrehajtási részlegébe került, ahonnan idén februárban szabadult. (MTI)
Halasztási kérelem
Jeruzsálem. Az izraeli legfelső bíróság egyik bírája arra kérte vasárnap Ariel Saron kormányfőt, hogy két nappal halassza el kormánya megszavaztatását a Gázai övezetből tervezett kivonulásról. Edmond Levi azért kérte a halasztást, hogy a bírói testületnek legyen ideje állást foglalni két keményvonalas miniszter pénteki menesztéséről. A kormány két tagját Saron azért fosztotta meg posztjától, hogy biztosítsa a maga, illetve gázai leválasztási terve számára a többséget a kabinetben. (MTI)
Magyar jogászok az európaiak közt
Dublin. Az Európai Jog Nemzetközi Szövetsége (FIDE) szombaton ünnepélyesen tagjai közé fogadta Magyarországot.
Az ír fővárosban tartott konferencián a FIDE küldöttei a májusban csatlakozott új tagállamokból alelnököt választottak. A szervezet egyik alelnöke és húsztagú végrehajtó tanácsának tagja Czuczai Jenő európai uniós szakjogász, az Európai Jogakadémia alelnöke lett. A dublini tanácskozáson – melyet az európai uniós jog ünnepeként is emlegetnek – az európai alkotmányozás mellett terítékre kerültek a versenypolitika és a bevándorláspolitika aktuális kérdései is. (MN)
Ismét etnikai erőszak Koszovóban
Pristina. Újabb koszovói gyerekgyilkosság sokkolta a belgrádi és a koszovói szerb politikai vezetőket, akik a brutális bűntényben álláspontjuk igazolását látják, miszerint a koszovói szerbek fennmaradását csakis önigazgatásuk szavatolná.
Az újabb bűntény szombat kora hajnalban történt a Pristinától délre fekvő Gracanicában. A helyi egészségügyi középiskola tizenhét éves tanulója, Dimitrij Popovic társaival együtt sorban állt hamburgerért, amikor fékezett mellettük egy gépkocsi, géppisztolyos férfi szállt ki belőle, és agyonlőtte a fiút. A békefenntartók akciójának köszönhetően azonnal kézre került a két feltételezett tettes, egy 18
és egy 20 éves albán. (MTI)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról