Nem léphet föl az önkormányzat által támogatott rendezvényeken a szegedi Folkolor zenekar. A folk-rock zenét játszó együttes vezetője politikai okokkal magyarázza a helyzetet. Az együttes korábban EzGáz! néven szerzett ismertséget és népszerűséget a népzenét kedvelők körében előbb Szegeden, majd országosan is. Néhány hónapja viszont nem léphetnek fel a saját városuk támogatta rendezvényeken. Így a tavalyitól eltérően nem kerülhettek be a Kapolcson fellépési lehetőséghez jutó szegedi zenekarok közé, mert szereplésükhöz a város nem járult hozzá – nyilatkozta lapunknak Tótváradi Zsolt zenekarvezető. Az ok szerinte egyszerű: az MSZP–SZDSZ-es városvezetés nem nézte jó szemmel, hogy az együttes tagjai az azóta megszűnt jobboldali irányultságú Szeged TV-nél dolgoztak, illetve hogy az EP-választási kampányban országszerte rendszeresen zenélnek a Fidesz rendezvényein. Tótváradi a városvezetés lépését az önkényes hatalmi cenzúra megnyilvánulásának nevezi. Ehhez hozzátette: sajnálja az induló zenekarokat, mert ezek után oda kell figyelniük, mit tesznek, mert könnyen a múlt rendszerből ismert cenzúrával találhatják szembe magukat.
Lapunk meg akarta kérdezni az MSZP-s Botka László polgármester kabinetfőnökét, Solymos Lászlót, valóban politikai okok miatt tiltották-e le az együttest a város által támogatott rendezvényekről, de ő a kérdés közben letette a telefont.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt