A cellanyitásról

Az Alkotmánybírósághoz fordult bizonyos Juhász Zoltán Tamás ügyvédjelölt. Beadványának lényege: nincs az úgy jól, hogy egy ideje tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. Vagyis beviszik az illető gonosztevőt a rács mögé, aztán egészen addig ott üldögél, míg meg nem hal. Ügyvédbojtár uram szerint ez a törvény nem jó, ugyanis korlátozza az ember alapvető alkotmányos jogát.
A kolléga arról megfeledkezik, hogy a szóban forgó gyilkos urak (netán hölgyek) szintén korlátoztak bizonyos alapvető jogokat, például nem hagyták a másik embert élni. Ehelyett leszúrták, fölnégyelték, megcsonkították stb. Engem meglep, hogy ebben a brutális világban, amelyben mind hangosabban vetik fel a halálbüntetés visszaállítását (bár egy erről szóló népszavazás bizonyos jogi okok miatt ki sem írható), akad valaki, aki ilyesmit javasol. Szerintem az érintett haramiákat és hozzátartozóikat leszámítva nem akad ember, aki osztaná Juhász Zoltán Tamás elképzelését. Tökéletesen egyetértek Kolláth György alkotmányjogász véleményével, aki azt mondja, a társadalom még csak most „emészti meg” a halálbüntetés eltörlését, és igazságérzete nem viselné el az újabb enyhítést.
És akkor arról még nem is szóltunk, mekkora fene nagy személyiségi jogokkal rendelkeznek mostanában az ország fegyencei. Hol az arcukat takarják el, hol a hangjukkal variálnak, nevüket pedig gyakran csak egy szignó helyettesíti. További kedvezményt a latroknak, jurátus uram? Miközben mi, nem fejszések, remegő lábbal próbálunk meg hazajutni, ha lehet, még világosban…