Bécs segít Belgrádnak

Nem szeretik a vajdaságiak, ha tartományukkal kapcsolatban bármiféle összehasonlítást végeznek Koszovóval. Sem a szerb többség, sem a kisebbségek, amelyek lélekszáma egyébként mára már felét sem teszi ki a Vajdaság lakosságának. A félelmek érthetők. Ám most mégis oda kellene figyelniük a magyaroknak a koszovói rendezési erőfeszítésekre. Ott ugyanis olyan megoldási javaslatok fogalmazódnak meg, amelyek éppen a kisebbségek biztonságát igyekeznek szolgálni. Ebben a pontban találkozott az osztrák Koszovó-terv a Kostunica-félével. És a vajdasági magyarság érdekeivel.
Ahogyan a szerb kisebbséget veszélyezteti az albán többség – aminek a legdrasztikusabb megnyilvánulásai a március 12-i események voltak –, amire mindenképpen megnyugtató megoldást kell találni, ugyanúgy a vajdasági magyar kisebbségnek is szüksége van hasonló intézményes biztonsági garanciákra, az aggasztóvá vált kisebbségellenes atrocitások miatt is. A koszovói és a vajdasági erőszak között világosan fellelhetők az összefüggések. A szerbség körében a déli tartomány elvesztésének reális veszélye irracionális félelmeket táplál, hogy a Vajdaság is elszakadhat. S ki az, aki elszakíthatja? Koszovóban az albánság, a Vajdaságban a magyarok. Közben figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy Koszovóban az albánok, a Vajdaságban a szerbek vannak többségben, s ami most Koszovóban zajlik, az a Vajdaság esetében már megtörtént több mint nyolcvan évvel ezelőtt. Ilyen értelmű összehasonlításnak tehát nincs alapja. A magyarokat a szerbeknek nem az albánokkal, hanem koszovói önmagukkal kell összehasonlítaniuk. Ha tehát a koszovói szerbség problémáira Belgrád az autonómiát tartja megoldásnak, akkor ebből az is következhet, hogy hasonló problémára hasonló rendezési mód születhet.
Az osztrák külügyminisztérium által szervezett, tegnap kezdődött dürnsteini zárt tanácskozáson – amelyen részt vesznek a belgrádiak és a pristinaiak is – az autonómiákkal kapcsolatos különféle tapasztalatokról is szó esik. Bemutatják a dél-tiroli és az alandi autonómia-modellt, a belga nyelvi zónákat és az ohridi megállapodást. Bécs közben nem győzi hangoztatni, hogy nem átfogó rendezési tervet készített, hanem csak egy javaslatot, amely felhasználható a közös uniós Koszovó-dokumentum kidolgozásakor, s Javier Solanától függ, hogy mennyire veszi figyelembe a Bécsben megszövegezett elképzeléseket.
Az osztrák javaslat is gondosan kerülte a tartomány végleges státusának meghatározását, mint ahogy Borisz Tadics szerb elnök sem tért ki rá a beiktatási ünnepségen elhangzott beszédében azon az utaláson kívül, hogy a rendezésnek a BT 1244-es határozatán kell alapulnia. A Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter által Brüsszelben és Belgrádban is ismertetett javaslat – amely állítólag a visegrádi négyek közreműködésével készült – több autonómiaformát irányoz elő a szerbség számára, a helyi területi autonómia mellett a személyi elvű autonómiát is, ugyanakkor bővíti a pristinai kormányzat felhatalmazásait. Mi ez, ha nem újabb lépés Koszovó függetlenülése felé, amelynek előfeltétele a hatékony kisebbségvédelem?