Borisz Tadics elítéli az etnikai gyűlölködést

Sebestyén Imre
2004. 07. 02. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassanként elül a temerini támadás körüli hisztéria, s a szélsőséges, uszító reagálásokat a józanabb megítélés váltja fel. Borisz Tadics, a hamarosan hivatalába lépő szerb elnök volt kénytelen figyelmeztetni, hogy az esetet nem szabad a nemzeti gyűlölködés szítására felhasználni. Nem alakulhat ki olyan téves kép a közvéleményben, hogy etnikai leszámolásokról van szó, ami tartós eltávolodást jelentene az európai értékektől – nyilatkozta az új szerb elnök. Rasim Ljajics, az államközösség emberi és kisebbségjogi minisztere szintén úgy véli, hogy nem fokozódott a nemzeti türelmetlenség. A temerini önkormányzat vezetői hangoztatják, hogy nem fogják megengedni a nemzeti konfliktust, a revansizmust. A mérvadó sajtó is visszafogottabban, tárgyilagosabban reagál.
A felelős politikusok nyilatkozatai azután hangzottak el, miután világossá vált, hogy nem volt nacionalista indítéka az újvidéki szerb férfi elleni temerini támadásnak. Ezt erősítette meg maga az áldozat is, aki elmondta, hogy ő maga és támadói is részegek voltak. Arra azonban nem emlékezett, hogy a verekedést állítólag ő provokálta ki, amikor egy lányra támadt. Valamennyien a rendőrség „régi ismerősei”. Meg nem erősített hírek szerint rendezetlen kábítószerüzlet áll a kegyetlen támadás hátterében.
Azonban a szélsőségesek, a radikálisok és a szocialisták nem hagyják egykönnyen kárba veszni a jó politikai ziccert. Tomiszlav Nikolics, a radikálisok vesztes elnökjelöltje szerint azért tartották titokban a szombati temerini bűncselekményt, hogy Tadics győzzön a választásokon. Meggyőződése, a szerbek tömegesen szavaztak volna rá, ha hallottak volna a magyar támadásról. A szocialista Dusan Bajatovics Csanakot és Kaszát tette felelőssé, akik „politikai keretet szolgáltattak” a vajdasági etnikai feszültséghez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.