Lassan megalakul a jobboldalon a Rovott Jövőjűek Klubja. Leírva vicces, a valóságban azonban futószalagon hozzák az elképesztőbbnél elképesztőbb ítéleteket azok ellen, akik nem kifejezetten a jelenlegi koalíció barátai. Jövőbe látásom csekély, de ha így haladunk, szégyen lesz annak, aki legalább egy felfüggesztett börtönbüntivel nem rendelkezik, és a nemzeti sajtóban nevet akar szerezni magának. Most, hogy végignézem a hét eseményeit, legalább öt évet tudnék összehozni. Például megkérdezném Kovács Lászlót, csak nem kampányfogásból lett a fővédnöke egy olyan koncertnek, amelynek énekesnője nemhogy ide nem jött, de azt sem tudja, hol van Budapest. Két év felfüggesztve. Megkérdezném a közvéleményt, hogy ha Tóth 26. János leleteit cserélik fel, és ő hal meg tévesen, ha egyáltalán megtudjuk, lesz-e ilyen képmutató felhajtás, nyilvánosság, alázatoskodás, mellverés, megtorlás és álszenteskedés, mint ami F. T. apósa halála körül kikerekedik. Amellett motoszkál a gyanú, miért éppen most és Szegeden, ahol élesen bírálják az egészségügy tarthatatlan körülményeit, és sztrájkra készülnek. Minimum két év. Mellesleg Újhelyi István médiakoordinátor totális alkalmatlanságának hangoztatásával is össze lehet szedni legalább egy évet.
Miről lehet ma büntetlenül írni? Annyit irigykedtem már-e helyt Kristóf Attila Natasa nevű ebének közszereplésére, hogy régen dédelgetett családtagomat szeretném átemelni a nyilvánosságba, egyben a halhatatlanságba. Most is itt ül mellettem egy fonott karosszékben, és óriási zöld szemeivel mereven bámulja ujjaim játékát a billentyűkön. Bajszi az, tizenkilenc éves cirmos macskám, aki, ha megunja a nézelődést, érzéketlenül átgázol íróasztalon, nyomtatón, betelepszik az ablakba, majd két mancsába fúrva orrát álomba merül. Ez az álom persze csalóka, mert amikor egy galamb téved a párkányra, még így aggon is felpattan a szeme, és hátrahúzva ínyét szabályosan röcögni kezd, farkával veszettül csapkodva. Még szerencse, hogy ott az üveg. Bajszi egyébként vérbeli sajtómacska. Fekete Sándortól, az Új Tükör hajdani főszerkesztőjétől és feleségétől, Mártától kaptam, szeptemberben lesz húsz éve. Már mindketten halottak, de a hajdani csámpás, kancsal, síró kiscica családunk zsarnokává, imádnivaló despotájává avanzsált. Huszonnégy éves fiamnak, amikor hazajön, első dolga lehajítani hátizsákját és egy elragadtatott nyálas puszit nyomni a Bajszi homlokára. Nálunk nem lehet letagadni a kistigris uralmát. A bútorok leharcoltak, a kárpitok rojtosak, kosarak, takarók, tálkák és macskazugok keveregnek laza összevisszaságban. Ajtók kitárva, ablakok hálóval lezárva, hol és mikor támad kedve az uraságnak kimenni, bejönni. Volt vele már izgalom és aggódás elég. Többször leugrott az emeletről, volt agyrázkódása, hályogja, húgyköve, veseproblémája, vékonybélgyulladása, fogköve, lyukas foga. Túlélte, túléltük, legtöbbször ketten fogtuk le, míg a harmadik megpróbálta belediktálni a gyógyszert. A hála részéről ismeretlen fogalom. Vegyem kitüntetésnek, hogy hol a vesémen alszik, hol a hátamon, hol a fejem tetején. Válogatós dög, mivel a gangon nem sorjáznak az egerek, marad a marhahús, de e kérdésben olyan, mint a hajdani munkásosztály: csak hús a hússal ér valamit. Tejet életében nem ivott, szerintem ez mítosz, a macskák szelíd lelkének kaserolására. Amikor ideköltöztünk, egy hétig nem jött ki a fotel alól, nem is nagyon evett, ölben hordtuk ki a dobozára. Egykedvűen elvégezte a dolgát, majd visszamászott a fotel alá. Mostanra megszokott, élvezi a rabságot, minden szomszéd imádja, amikor hunyorogva bekéredzkedik hozzájuk, és leltárba veszi a szobákat. Nem szereti a változásokat. Minden macska ókonzervatív, mindig mindenütt ugyanazt és ugyanúgy, ugyanakkor. Furcsa látni, amint megőszül, fején és hasán sok-sok ezüstszál, hosszú tapogatók és a hatalmas ékes bajusz. Szeret vagy sem, örök rejtély marad. Velünk van, és ez egy macskánál több mint bizonyíték.
origo.hu
Vitray Tamás találkozott a Magyarországon kószáló medvével
