Herényi számon kér, Keller perelni akar

Az MDF vizsgálná a Herényi Károly frakcióvezető szerint gyakran törvénytelenül tevékenykedő közpénzügyi államtitkárság működését. Keller László perrel fenyegette meg a politikust.

Munkatársainktól
2004. 07. 06. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság működésének vizsgálatát kezdeményezi az MDF, mivel az utóbbi két évben nőtt a korrupció Magyarországon. Ezt Herényi Károly, a demokrata fórum frakcióvezetője közölte azt indítványozva, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi és költségvetési bizottsága járjon el az ügyben. – Keller László közpénzügyi államtitkár hivatala eddig minden eredmény nélkül, ám törvénytelenségek sorozatával végezte munkáját – indokolta a javaslatot a politikus. Itt említette, hogy „az államtitkár törvénytelen adatgyűjtést, megindokolhatatlan magánnyomozásokat folytat, ugyanakkor az államtitkárság működése jogi szempontból tisztázatlan”. Herényi kritizálta azt is, hogy a mintegy húsz százalékkal felduzzasztott létszámú kancellária egy külsős céget bízott meg az üvegzsebprogram feladatainak ütemezésével, valamint ellenőrzésével. Utalva az autópálya-építésekre, illetve a nagy állami beruházásokra az MDF-es politikus közölte: különösnek tartja, hogy a közpénzügyi államtitkárság ugyanakkor nem vizsgál olyan ügyeket, amelyekben vélhetően a „közpénz megcsapolása” történik.
– Ha Herényi Károly nem korrigálja a közpénzügyi államtitkársággal kapcsolatos valótlan állításait, bírósághoz fordulok – reagált a kijelentésekre Keller László. Kijelentette: nem volt törvénytelen adatgyűjtés a PSZÁF volt vezetője ellen. „Az M7-es és M30-as autópályák továbbépítésével kapcsolatban egy észrevétel sem érkezett az államtitkársághoz” – hangsúlyozta. Herényi kijelentéseit rágalmazásnak nevezte, hozzátéve: nem az államtitkárság átvilágítására van szükség, hanem az MDF tájékozódására arról, hogy mit tett a jelenlegi kormány a korrupció ellen. Hangsúlyozta: bármilyen parlamenti bizottság előtt beszámol tevékenységéről.
Keller bejelentette: a közpénzügyi államtitkárság irányításával elkészült egy előterjesztés a kormány részére a korrupcióellenes cselekvési program meghirdetéséről. Az előterjesztésben többek között a beszerzési kultúra fejlesztésére, a megfelelő közvélemény-kutatások elvégzésére, valamint a jogszabályok áttekintésére tesznek javaslatot – részletezte. Elmondta, korrupcióellenes tanácsadó testületet működtetnek, folyamatban van a fizetésképtelenségi törvény megalkotása, véleményezik a kormány-előterjesztéseket és részt vettek az üvegzsebtörvény megalkotásában, az államháztartás belső pénzügyi ellenőrzési rendszerének kialakításában.

Jól jellemzi a Medgyessy-kormány korrupció elleni „küzdelmét”, hogy a teljesen hiteltelenné vált Keller László jelentette be a legújabb intézkedéscsomagot – vélekedett Répássy Róbert. A fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy a közpénzügyi államtitkár saját bevallása szerint egyetlen esetben sem indított eljárást a jelenlegi kormány ügyei kapcsán. – A nemzetközi szervezetek viszont idén elmarasztalták Magyarországot a korrupció terjedése miatt: a Transparency International listáján például lejjebb kerültünk, a 33-ról a 40. helyre – hangsúlyozta. Megfontolandónak nevezte Herényi Károly javaslatát.











Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.