A magyar nép többsége számára a XX. századi magyar történelem legnagyobb alakja Kádár János – állította Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a volt politikai vezető halálának 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen szombaton Budapesten, a Fiumei úti temetőben. A rendezvény végén a résztvevők – több száz, többségében idős és középkorú ember – megkoszorúzták Kádár aznap felavatott síremlékét.
Berecz János volt központi bizottsági titkár ebből az alkalomból arra hívta fel a figyelmet, hogy a „baloldal főereje […] képtelen normális viszonyt kialakítani a múltjával kapcsolatban. Vállalni a kádári politika eredményeit nem meri. Tagadnia pedig lehetetlen, hiszen a támogatóinak zöme kádári eredeztetésű.” Berecz 1956 kapcsán szólt arról, hogy „megbocsáthatatlan a halálraítéltek tragédiája, Nagy Imre és társainak kivégzése. Élete végének közeledtét felismerve, Kádár János bele is rokkant a felelősségérzetbe.” A Munkáspárt elnöke egyébként megemlítette, hogy Magyarországon néhány hete „bűnösnek nyilvánították Kádár Jánost és Münnich Ferencet”. Hangsúlyozta, hogy „nem a nép ítélkezik, még csak nem is az Országgyűlés vagy a bíróság”, hanem a rendőrség. „Az MSZP-kormány belügyminisztere miért tűri, hogy a rendőrség beleszóljon a belpolitika ügyeibe, hogy alárendeltjei a múlt hőseit gyalázzák?” – kérdezte Thürmer Gyula.
Az ügyészség még nem reagált Deport ’56 beadványára, amelyben az ORFK említett határozata ellen élt panasszal. Emlékezetes: a döntés kimondta: Kádár János és Münnich Ferenc bűnsegéd volt Nagy Imre 1956-os miniszterelnök Romániába internálásában. A dokumentum szerint Nagy Imre, munkatársai és családtagjaik az ’56-os forradalom után Romániába történt internálása alkalmas a személyi szabadság megsértése bűntettének megállapítására. Az ORFK, tekintettel arra, hogy az elkövetők már elhunytak, megszüntette a nyomozást. A Deport ’56 szerint indokolatlan a nyomozás megszüntetése, mivel Kádár és Münnich nem kizárólagos elkövetői voltak a bűntetteknek.
Facebook, Apple, Amazone – elhagyhatják Európát Brüsszel miatt?
